Hamarosan a robotok is megtapasztalhatják az érintést

 

Múlt hónapban mutatták be a kutatók azt a mesterséges bőrt, amelyet robotokhoz fejlesztettek ki, és lehetővé teszi, hogy a gépek érezzenek és reagáljanak az érintésre, ami nagy előrelépést hozhat a velük való közös munkavégzésben.

Az International Federation of Robotics nonprofit szervezet jelentése alapján 2017-ben világszerte 85 ipari robot jutott tízezer dolgozóra. A becslések alapján ez a szám 2021-ig évente 14 százalékkal nő majd – olvasható a CNN cikkében.

Ha a robotok a jövőben szorosabb együttműködésben dolgoznak az emberekkel, felmerül a kérdés, hogy hogyan zajlik majd a kommunikáció a két fél között.

Idáig a robotok nem tudták érzékelni az érintést – mondta Gordon Cheng, aki kollégáival a Müncheni Műszaki Egyetemen a speciális bőrt kifejlesztette.

Ezek a gépek hatalmas erőt képesek kifejteni, így

nagy hangsúlyt kell fektetni a biztonságra.

Az érintés képessége hozzájárul ahhoz, hogy a robotok úgy tudják elvégezni feladataikat, hogy közben nem okoznak kárt más tárgyakban vagy az emberekben.

A speciális bőr továbbá lehetővé teszi, hogy a jövő robotjai akár emberekről is gondoskodjanak, például az egészségügyben.

A mesterséges bőr kifejlesztéséhez

a kutatók először az emberi bőrt tanulmányozták.

Minden ember körülbelül ötmillió bőrreceptorral rendelkezik, amelyek megjegyzik, mi történik a test felületén, és jeleket továbbítanak az agynak. Az agy azonban nem tudja egy időben az összes információt feldolgozni, ezért az idegrendszer előre veszi az új érzeteket.

Ezt alapul véve a kutatócsoport egy ember méretű robotot 13 ezer érzékelővel borított be, amelyek a hőmérsékletet, a sebességet, a közelséget és a nyomást is képesek felmérni.

A csapat jelenleg azon dolgozik, hogy még kisebb érzékelőket állítsanak elő, bár sokak szkeptikusak a kísérlet kimenetelét illetően.