Az Instagram globálisan folytatja a kedvelés-elrejtő tesztjét

 

A közösségi platform a kísérlet kibővítéséről csütörtökön jelentette be döntését, miután jelezte, hogy a változtatást már ezen a héten bevezeti az Egyesült Államokban.

Az Instagram állítása szerint a digitális jólét érdekében elindított kísérletet csoportokban kezdik alkalmazni, a kiválasztott felhasználók pedig nem fogják látni, hogy egy adott poszt hány kedveléssel rendelkezik. Az érintettek mások teljesítményéről nem tudnak majd, de az általuk megosztott képeknél továbbra is nyomon követhetik majd a kedvelések számát – írja a Daily Mail.

A mai naptól fogva az egész világra kibővítjük a privát kedvelésszámlálás tesztelését. Ha a kísérlet résztvevőjévé választották, csak akkor fogja látni a hírcsatornában közzétett fotókon és videókon szereplő tetszésnyilvánítások és megtekintések számát, ha azok a saját posztjai” – jelentette ki Twitter-bejegyzésében az Instagram.

Áprilisban a közösségi platform már kivitelezett egy hasonló kedvelés-elrejtő tesztet. Akkor Kanada, Japán, Írország, Olaszország, Brazília, Ausztrália és Új-Zéland szerepelt a résztvevő országok között.

A fiatalok mentális egészségét szeretnék megőrizni

Sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a közösségi média hatása alacsony önbecsüléshez és megfelelési kényszerhez vezethet. Az Instagram szerint a kísérlettel arra kívánják sarkallni a felhasználókat, hogy boldogabbak legyenek, és kevésbé feszélyezze őket az online világ.

A fiatalokról van szó. Az ötlet lényege a rájuk helyezett nyomás csökkentése. Legyen a platform kevésbé a verseny helye, és inkább adjon több teret az embereknek arra, hogy a másokkal való kapcsolatba lépésre és az őket inspiráló dolgokra koncentráljanak” – mondta Adam Mosseri, az Instagram vezetője a Wirednek adott interjújában.

Noha a platform azt hangoztatja, hogy a kedvelések elrejtése segíthet enyhíteni a felhasználók mentális egészségére gyakorolt negatív hatásokat, egyes közösségek – például a termékreklámokból élő influenszerek – aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy ez a lépés árthat az üzleti vállalkozásuknak. A Social Media Today egyik tanulmánya szerint az influenszereknél szinte egyszerre csökkent a kedvelések száma azokban az országokban, ahol az új kísérlet bevetésre került.

Más tartalomgyártók arra hivatkozva üdvözölték a drasztikus változást, hogy segít a márkák nagyköveteinek és influenszereinek a népszerűség helyett a tartalom minőségére összpontosítani.

Tízmilliárd dolláros üzlet lehet az influenszer szakma

Egy új jelentés szerint a közösségi média influenszerek bére exponenciálisan nőtt az elmúlt néhány évben. Az Izea marketingcég elemzése szerint egy szponzorált fénykép átlagára az Instagramon a 2014-ben tapasztalt 134 dollárról (41 ezer forint), 2019-ben 1642 dollárra (497 ezer forint) ugrott – írja a BBC.

A jelentésben a 2014 és 2019 közötti időszakban vizsgálták a szponzorált tartalmak átlagos árfolyamait a Facebookon, a YouTube-on, az Instagramon és a blogokon. A cég a mikroinfluenszerektől – 100 ezernél kevesebb követővel rendelkező influenszerek – a hírességekig megállapította, hogy az új marketing szakággal igencsak jó pénzt lehet keresni.

A szponzorált Instagram-fotók átlagára például csak az utóbbi egy évben 44 százalékkal emelkedett, míg egy blogon elhelyezett bejegyzés 2019-ben már átlagosan 1442 dollárba (436 ezer forint) kerül.

A Facebook állapotfrissítésekért 395, a Twitter-bejegyzésekért pedig 422 dollár üti átlagosan az influenszerek markát. Egyik platform sem ér azonban a YouTube nyomába, ahol átlagban négyszer annyit – 6700 dollárt (2 millió forint) – ér a szponzorált tartalom, mint a második legjobban fizető Instagramon.

A Socialbakers közösségi média marketing platform adatai szerint az influenszerek által szponzorált posztok száma 150 százalékkal nőtt az elmúlt évben. Az oldal az eredményekre támaszkodva azt jósolja, hogy a különböző márkák 2020-ban még többet költenek majd a közösségi médiában az ilyen típusú marketingre, így az influenszerek világa tízmilliárd dolláros (hárombillió forint)  üzletté válhat.

A címlapfotó illusztráció.