Okosnadrág segít a hatékony edzésben

 

A Tribe Wearables görög startup cég olyan csúcstechnológiás ruházat kifejlesztésén dolgozik, amely hatékonyabbá teszi a testedzést.

A cég jelenleg egy olyan edzőnadrágot fejleszt, amely minden egyes mozdulatot érzékel, majd jelzi, hogyan kellene mozogni, hogy minél eredményesebb legyen az edzés, és elkerüljük az esetleges sérüléseket – olvasható a CNN hírei közt.

A cég alapítója, Demetres Stordopoulos régen kosárlabdázó volt, de egy térdsérülés miatt abba kellett hagynia a játékot 2010-ben.

A számítástechnikát tanuló fiút megviselte a hosszas fizikoterápia, és egy biomechanikai laborba tett látogatás arra inspirálta arra, hogy a különleges ruházat elkészítésén dolgozni kezdjen. Abban reménykedett, hogy az okosruhával nyomon lehet majd követni a viselője egészségi állapotát és fejlődését a laboratóriumon kívül is, egyik fő szempontja pedig az volt, hogy a ruha megfizethető legyen a hétköznapi emberek számára is.

A kép illusztráció (Fotó: Shuttertstock)

A kép illusztráció (Fotó: Shuttertstock)

Egy efféle összetett rendszert azonban nem volt egyszerű mindennapi használatra alkalmassá tenni.

Hosszas fejlesztés után azonban

sikerült papírvékonyságú érzékelőket megalkotni,

amelyekkel a ruhába épített technológia szinte észrevehetetlen.

Működési elve, hogy az érzékelők elküldik az összegyűjtött adatokat egy applikációnak, amelyik javaslatot tesz a felhasználónak, milyen mozgást kellene végeznie. A program tanácsokat ad, folyamatos visszajelzéseket küld, és ellenőrzi, hogy a megfelelő intenzitáson végezzük-e az adott gyakorlatot.

Stordopoulos azt reméli, a technológiával

megelőzhetők lesznek a sportsérülések,

és segíteni fog az embereknek az egészségük megőrzésében.

Az okosnadrág mellett pedig egy hasonló elven működő edzőpólón is dolgoznak már. 

A Harvard Egyetem kutatói nemrég egy robotruhát fejlesztettek ki, amely a hosszú távolságok megtételénél segíti a járást és a futást, viselője ugyanis 4,5 kilóval érzi magát könnyebbnek tőle.