Hasznos segédeszköz a sikeres közbeszerzéshez – okostelefonon

 

Egyfajta svájci bicskaként szolgálhat a Napi Közbeszerzés elnevezésű, Androidra és iPhone-ra letölthető ingyenes alkalmazás.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Eddig több mint 4500 felhasználó töltötte le a Közbeszerzési Hatóság 2017 májusában elindított Napi Közbeszerzés okostelefonos appját.

Az alkalmazás többet nyújt a felhasználóknak, mint elsőre gondolnánk: áttekinthető rendszerben és közérthető formában tárja az érdeklődők elé a közbeszerzéssel kapcsolatos naprakész szabályokat, alapvető tudnivalókat. Egyúttal gyakorlati segítséget nyújt az ajánlatkérőknek a közbeszerzési eljárások eredményes lebonyolításához, az ajánlattevőknek a sikeres ajánlattételhez.

Mindezen információkról napi rendszerességgel „push” üzenet érkezik az adott menüpontra feliratkozóknak.

Az applikáció segítségével az érdeklődők naponta értesülhetnek a közzétett hirdetményekről.

Ezen kívül elérhető a felhasználóknak a Napi jogorvoslat (a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatainak rövidített, közérthető tára); a Napi jó gyakorlat (aktualitások a hazai és a nemzetközi közbeszerzési jog világából); a Napi ellenőrzés (az ellenőrzési tapasztalatok megosztása); a Napi statisztika (a közbeszerzések területét érintő legfontosabb mutatószámokról); a Napi tipp (hasznos tanácsok jogalkalmazóknak); valamint a Hírcsatorna (szakmai rendezvények, a Hatóság által vezetett adatbázisokkal kapcsolatos friss hírek) menüpont.

napi kozbeszerzes

Az applikáció célja a tájékoztatáson kívül segítségnyújtás a sikeres közbeszerzési eljárások lebonyolításához.

Ennek érdekében a Hatóság lehetőséget biztosít más érdekelt szervezetek számára is, hogy közzétegyék a szakterületet érintő tartalmaikat – így például január óta a Gazdasági Versenyhivatal heti rendszerességgel jelentkezik tippjeivel.

A folyamatos fejlesztés alatt álló alkalmazás még az év első felében kiegészül kereső funkcióval, menedzser értesítővel is – ez utóbbi azonnali értesítést küld a feliratkozó ajánlattevőknek a számukra releváns eljárások megindulásáról.

A jövőben az ajánlatkérők szintén értesítést kapnak feladott hirdetményük megjelenéséről.

A személyre szabható alkalmazás letölthető Android és iOS készülékekre.