Csakugyan érdeklődnek a Telenor megvételéről

 

A Telenorhoz érdeklődés érkezett közép-kelet európai érdekeltségeinek megvásárlása iránt - közölte a norvég távközlési vállalat pénteken.

Telenor üzlet a Károly körúton. Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója, a norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra. (MTVA/Faludi Imre )

Telenor üzlet a Károly körúton. Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója, a norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra. (MTVA/Faludi Imre )

A portfolió a magyar, a bolgár, a montenegrói és a szerb mobilszolgáltatásokat foglalja magában.

A részvényesi érték növelését szem előtt tartva a Telenor megkezdte a beérkezett dokumentum értékelését. A vállalat arra számít, hogy az értékelés 2018 első negyedében befejeződik. Az értékelési folyamat nem befolyásolja a Telenor működését.

A Telenor közleménye szerint az érdeklődés felkérés nélkül érkezett be.

A cég közép-kelet-európai vállalatai erős piaci pozícióval bírnak, pénzügyi helyzetük szilárd, és 2017-ben mintegy 9 százalékkal járultak hozzá a Telenor-csoport bevételéhez, és az EBITDA 8 százalékát adták – áll a közleményben.

A fentiekkel kapcsolatban sem további közleményt, sem kommentárt nem tesznek közzé, míg az értékelési folyamat be nem fejeződik.

A Telenor Magyarország Zrt. az MTI érdeklődésére közölte, a magyar államtól frekvenciahasználati jogosultságokat kapott és ehhez olyan kötelezettségeket vállalt, amelyek értelmében biztosítania kell ügyfelei ellátását meghatározott minőségi és műszaki paraméterek betartásával. Hozzátették, a kötelezettség független attól, hogy ki a társaság tulajdonosa, így a szolgáltatás minőségét és műszaki paramétereit, valamint szerződéses kereteit nem befolyásolná egy esetleges tulajdonosváltás.

A Telenor-csoport részeként 1994-ben Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország csaknem 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, 3,5 millió egyéni és vállalati előfizetője van, 1000 munkavállalót foglalkoztat.

A Pannon GSM 1993 októberében kapott koncessziót az 1994 márciusában indult, egységes nemzetközi szabványon alapuló GSM rendszerű (Global System for Mobile Communication) szolgáltatására, az akkori Matáv és a US West vegyes vállalata, a Westel 900 mellett.

A Telenor 2001 júliusában jelentette be, hogy 25,78 százalékról 100 százalékra növelte tulajdoni hányadát a Pannon GSM-ben, miután több mint egymilliárd euróért megvásárolta a holland KPN, a finn Sonera és a dán Tele
Danmark Communications részesedését. A magyarországi vállalat 2010 májusáig működött Pannon néven, de a névváltás lehetősége sajtóhírek szerint már a cég 2006-os arculatváltásánál felmerült. A társaság ekkor kapta jelenleg is használt arculatát, 2009-re pedig átköltözött mostani, törökbálinti székházába.

A cég árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban meghaladta az 153 milliárd forintot, 2015-ben pedig megközelítette a 158 milliárd forintot. Az adózott eredménye 2016-ban 22,35 milliárd forintra mérséklődött az egy évvel korábbi 22,61 milliárd forintról. A vállalat 2016-ban és 2017-ben több mint 13 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre.

Az anyavállalat, a norvégiai központú Telenor a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatója, csaknem 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat, árbevétele 2016-ban 125 milliárd norvég korona volt.

A Telenor-csoport Skandináviában, Kelet- és Közép Európában, valamint Ázsia 12 piacán összesen 176 millió mobil előfizetővel rendelkezik.