×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A kutyák is lehetnek olyan tehetségesek a maguk módján, mint Albert Einstein

 

Nem tudjuk, hogy vannak-e tehetséges méhek vagy elefántok – csak néhány fajt említve –, de az ELTE etológusainak köszönhetően arra van már bizonyíték, hogy egy adott területen a tehetség létezik legalább egy embertől eltérő fajban: a kutyában.

A kutatásban részt vevő Max és játékai (Fotó: ELTE Etológiai Tanszékének honlapja)

Néhány kivételesen tehetséges ember, mint Leonardo da Vinci festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író vagy Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus vagy Albert Einstein Nobel-díjas elméleti fizikus meghatározta az emberi történelmet és kultúrát. De vajon egy adott területen a tehetség csak emberre jellemző? Nem tudjuk, hogy vannak-e tehetséges méhek vagy elefántok, de az ELTE etológusainak köszönhetően arra van már bizonyítékunk, hogy egy adott területen való tehetség létezik legalább egy embertől eltérő fajban, a kutyában.

Egy, a Scientific Reports folyóiratban frissen publikált kutatás bebizonyította, hogy bár a kutyák túlnyomó többsége számára küzdelmet jelent az egyes tárgyak, például a játékaik nevének megtanulása, ha szigorúan ellenőrzött körülmények között teszteljük tudásukat, egy maréknyi tehetséges szótanuló kutya mégis képes láthatóan könnyedén több játék nevét megtanulni.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológiai Tanszékének Családi kutya programjában negyven kutyát intenzív, három hónapig tartó tréning programban képeztek a kutatók, s ennek az volt a célja, hogy legalább két kutyajáték nevét megtanulják az állatok – ez a minimális számú tárgy ahhoz, hogy fel lehessen mérni, meg tudják-e különböztetni a kutyák a tárgyakat a nevük alapján. A tréning naponkénti, kutya és gazdája közötti játékos interakciókat jelentett, valamint heti foglalkozásokat egy kutyakiképző vezetésével – olvasható az ELTE Etológiai Tanszékének honlapján. 

Először azt feltételeztük, hogy a fejlődési tényezők szerepet játszhatnak a folyamatban, ezért a kölyökkutyák gyorsabban megtanulják a tárgyak neveit, mint a felnőtt kutyák. Így a vizsgálatra felnőtt és kölyökkutyákat egyaránt toboroztunk ” – számol be Claudia Fugazza, a projekt vezető kutatója. „Meglepődve tapasztaltuk, hogy az intenzív tréning ellenére a kutyák többsége függetlenül az életkorától nem mutatott bizonyítékot a tanulásra. Még meglepőbb azonban, hogy hét felnőtt kutya kivételes tanulási képességet mutatott: nemcsak a két játéknevet tanulták meg, hanem a vizsgálat időszaka során további 11 és 37 közötti új nevet is megtanult” – tette hozzá.

Az említett hét kutya közül hat már tudta néhány játékának a nevét, amikor a vizsgálat megkezdődött. Az Oliva nevű kutya korábban nem tanult neveket, mégis mindössze két hónap alatt huszonegyet megtanult, tartva a lépést a többi hat tehetséges szótanuló társával. Ez arra utalhat, hogy a tárgynevek elsajátításának kivételes képessége nem feltételez korábbi tapasztalatokat.

Mind a hét tehetséges szótanuló kutya border collie, egy olyan terelő fajta, amelyet az emberrel való együttműködésre tenyésztettek ki” – magyarázta Shany Dror, a tanulmány társszerzője.

Hozzátette, fontos megjegyezni, hogy azok között a kutyák között is volt 18 border collie, amelyeknél semmiféle bizonyítékát nem találták annak, hogy megtanulták volna a játékok neveit.

Miklósi Ádám, az Etológiai Tanszék vezetője és a tanulmány társszerzője szerint a kutyákat az emberi környezetben történő evolúciójuk és fejlődésük ideális modellfajjá tett a tehetség, illetve a kognitív képességekben mutatkozó variációk eredetének tanulmányozására.

Hogy több ilyen ritka, tehetséges szótanuló kutyát toborozzanak kutatásaikhoz, az ELTE kutatói elindították a Genius Dog Challenge-t, amely a szociális médiának köszönhetően szerte a világon ismertté vált.