×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lovász László Abel-díjas lett

 

A matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjat 2021-ben Lovász László akadémikusnak és az izraeli születésű Avi Wigdersonnak ítélték. A norvég akadémia hosszan indokolta, hogy miért érdemli meg a magyar matematikus a díjat, vagyis milyen szenzációs munkát végzett az elmúlt években, évtizedekben. A sztármatematikusként emlegetett Lovász László munkássága összeköttetést teremtett a diszkrét matematika és a számítógép-tudomány között. Az M1-nek elárulta, hogy mostanában sokat foglalkozik a járvány terjedésének matematikai összefüggéseivel – hangzott el M1 Híradójában.


Szerdán délben jelentették be Oslóban, hogy kik kapják idén a matematikusok Nobel-díjaként is nevezett Abel-díjat. A járvány miatt rendhagyó módon online tartotta meg a rendezvényt a Norvég Tudományos Akadémia.

Az elismerést Lovász Lászlónak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusának, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának és Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézete munkatársának ítélték oda.

Nagyon örülök neki, és őszintén szólva az első gondolatom az volt, hogy na mikor tudom megmondani a feleségemnek, mert még egy fél órát kellett várni, amíg elszabadultam. Zoomon közölték” – mondta Lovász László.

Az indoklás szerint Lovász László azért kapta a díjat, mert úttörő szerepe van az internetbiztonság alapjainak megteremtésében. A professzor a számítógép-tudományt megalapozó munkája mellett széles körben alkalmazható, hatékony algoritmusokat is kidolgozott. Ezek egyike a részben róla elnevezett LLL, amely segít titkosítani és a külső támadásoktól megvédeni a számítógépen tárolt adatokat.

A professzor az M1-nek azt mondta:

munkája közben mindig az motiválta, hogy megoldjon egy bonyolult matematikai problémakört.

„A fő motivációm, a fő dolog, amit szerettem volna elérni, az mindig egy-egy konkrét matematikai probléma vagy problémakör, vagy fogalomnak a megismerése, vagy megoldása volt. Tehát ennek megfelelően ezekre voltam mindig büszke, és azt hiszem, hogy ez azért hozzájárult, tehát egy ilyen hozzáállás az biztos, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az ember sikeres legyen” – hangsúlyozta Lovász László, az MTA volt elnöke.

Lovász László munkatársaival jelenleg a járvány terjedését kutatja. A tavaszi és az őszi hullámok összefüggései alapján arra keresik a választ, hogyan lehetne pontosabban előre jelezni a várható folyamatokat.