×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gréta megölte Einsteint?

 

Amikor az ideológia irányítja a tudományt, az mindig katasztrófához vezet – jelentette ki a Valeurs Actuelles című konzervatív lapnak Jean-Paul Oury. A The European Scientist című, három nyelven (franciául, németül és angolul) megjelenő online tudományos lap főszerkesztője nagy sikerű könyvvel jelentkezett. A munkát a konzervatív lap kiadója adta ki.

Fotó a szerző Twitter-oldaláról

A Gréta megölte Einsteint – Misztifikált tudomány az ökologizmus oltárán című, esszé formátumban megírt munka a környezetvédelmi lobbi által előidézett paradigmavátást tárgyalja, s körüljárja a kérdést:

megalapozott-e a nukleáris energia felhasználása és számos más tudományos vívmány elleni, kampányszerű támadássorozat.

A Time magazin 2019-ben az ifjú Greta Thunberget választotta az év emberének. Éppen húsz évvel ezelőtt ugyanez a lap Einsteint nevezte meg a 20. század emberének. Tudván, hogy az amerikai magazin a korszellemet ragadja meg, azt mondtam magamnak: egy valódi paradigmaváltás tanúi vagyunk – fogalmazott a könyv szerzője a Valeurs Actuelles-nek adott interjúban.

Oury kifejti: szimbolikus jelentősége van annak, hogy egy, a haladás civilizációja elleni tiltakozást hirdető tinédzser egy olyan ikon helyébe lépett, aki – éppen ellenkezőleg – a tudományos haladásba és a technikába vetett hitet, s annak dicsőítését testesíti meg.

A beszélgetés során kérdésként vetődik fel, hogy vajon miért éppen a nukleáris energia, az 5G technológia, a mezőgazdaság különféle áldozatai lettek a „bolygóvédők” célpontjaivá. Amit megtámadnak – fogalmaz Oury –, a tudomány azon képessége, hogy manipulálja a géneket, atomokat hasítson, hullámokat terjesszen, molekulákat használjon. Mivel a mindennapi életben nincs tapasztalatunk ezekről a technológiákról, és nincs módunk ellenőrizni őket, vagy megbízunk egy harmadik fél szavában, vagy megtámadjuk azt.

Oury nem a kritikai szemléletet, hanem azt látja veszélyesnek, hogy

gyakran minden tudományos felkészültség nélkül, ideológiai alapon éri támadás napjaink fejlett technológiáit.

A szerző a Journal de l’economie című francia gazdasági lapnak nyilatkozva felvázolta, milyen csapdahelyzeteket teremtenek a tudomány számára: például „tudománytalan kérdést tesznek fel rá, amelyre nem lehet válaszolni”.

Az atomenergia polgári felhasználása során az aktivisták például – annak ellenére, hogy egyetlen hiteles tudós sem állítja, hogy az így keletkezett hulladékot biztonságosan, több ezer évig lehet tárolni – egyetlen, a tudomány által felkínált választ, lehetőséget sem fogadnak el, miközben az általuk ajánlott, az atomenergia kiváltását célzó, épp úgy súlyos környezetszennyezést jelentő megoldások mindegyikét „Made in Nature”, tehát környezetbarát címkével látják el, és hallani sem akarnak az általuk kínált megoldással kapcsolatban ellenérvekről.

Tehát kettős mércét alkalmaznak

– fejti ki Oury.

A szerző, aki könyvében végigmegy az atomenergia és más technológiák elleni hangulatkeltés több évtizedes történetén, úgy látja: az utóbbi időszakban az egyik végletből a másikba estünk, hiszen a korábban elefáncsonttoronyban alkotó, sérthetetlen tudósok manapság szóhoz sem jutnak, üzeneteik sokszor nem ütik át a túlideologizált álláspontok zajszintjét.