×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában

 

A Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában. A kontinensen felfedezett pengeszerű tárgyakról és állati fogakból készült medálokról korábban úgy vélték, a Neander-völgyi embertől származnak, egy új elemzés szerint azonban az Afrikából érkező Homo sapiens, vagyis a modern ember alkotásai.

Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature című tudományos lapban számolt be eredményeiről, melyek új információkkal szolgálnak a Homo sapiens Európába érkezéséről és a kontinensen eredetileg élő, csökkenő számú Neander-völgyi populációval való interakcióról.
A kutatás középpontjában a mai Bulgária területén lévő Bacso Kiro-barlangban talált csontok és más leletek álltak.

„Felfedezéseink kapcsolatot találtak az akkori fejlett eszközök, mint a pengék és a fogakból és csontokból készült nyakékek terjedése és a Homo sapiens több mint 45 ezer évvel ezelőtti térhódítása között” – mondta Shara Bailey, a tanulmány egy társszerzője, a New York-i Egyetem antropológiai intézetének professzora.

A kutatások azt igazolták, hogy a Homo sapiens készíthette az eszközöket, és hogy a modern ember és a Neander-völgyi ember közötti egymásra hatás miatt hasonlítanak ezek és az általuk készített hasonló tárgyak – idézi Bailey-t a lipcsei Max Planck Társaság közleménye.

A leletek új információkkal szolgálnak a két fajról és kapcsolatuk természetéről.

Az elemzést a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói vezették. Az európai és amerikai tudósok részvételével zajló vizsgálat a középső paleolitikum (őskőkorszak) és a felső paleolitikum közötti átmenet időszakára, az 50-30 ezer évvel ezelőtti időszakra fókuszált.

Ebben a korban az Afrikából érkező Homo sapiens populáció a Neander-völgyi emberek helyébe lépett. Az antropológusok szerint ugyanakkor ez a folyamat régiónként változó lehetett, az átalakulás részleteit nagyrészt homály fedi. Ezekről kívántak többet megtudni a szakértők a most bemutatott kutatással.

A Bacso Kiro-barlang felső őskőkorszakból származó rétegében végzett ásatások során fedeztek fel Homo sapiens-csontokat és -fogakat számos kőszerszámmal, állati csontokkal, csonteszközökkel és függőkkel együtt.

Különböző elemzési módszerek alkalmazásával azonosították az emberi csontokat és megállapították, hogy legalább 45 ezer évesek – ez az a korszak, amikor a Homo sapiens több hullámban Európába érkezett.

A fogak és a DNS újabb elemzése révén pedig megállapították, hogy a Homo sapienshez tartoztak, nem pedig Neander-völgyi emberhez.