×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Alkalmazások, melyekkel átvészelhető az elszigetelődés

 

A technológia fejlődésével az okostelefonok is új szintre léptek. A legújabb alkalmazásokkal már szinte bármilyen nehézségre megoldást találhat a felhasználó, ehhez csupán az eszköze operációs rendszeréhez passzoló online áruházba kell felmennie, ahol ingyenes és fizetős applikációk tömkelege érhető el az adott probléma orvosolására.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A koronavírus-járvány elterjedése következtében hozott korlátozó intézkedések miatt a plázák, filmszínházak és konditermek is bezártak, de a boltok is csak korlátozott ideig tartanak nyitva, így a jelenlegi helyzetben a legnagyobb kihívást az jelenti, miként élhetnének az emberek otthon is teljes életet.

Sosem volt könnyebb az online kapcsolattartás

A videóbeszélgetésre alkalmas applikációk már a járvány ideje előtt is kiválóan pótolták a személyes és üzleti találkozókat, a társadalmi elszigetelődés miatt azonban még nagyobb fejlődésen mentek keresztül. A Facebook Messengertől kezdve a Zoomon át a Skype-ig, szinte minden program új szolgáltatásokkal bővül, melyre szükség is volt, hiszen az új felhasználókért hatalmas verseny indult a cégek között.

A távmunkát végzőknek és a diákoknak most szinte minden a számítógép képernyőjén keresztül zajlik, problémák azonban még így is akadnak, mivel nem mindenki teheti meg, hogy otthon egy csendes szobában különül el lakótársaitól vagy éppen a családjától. A háttérzaj sok esetben komoly fejtörést okoz, egy Google Chrome-bővítmény azonban ezt egy szempillantás alatt megoldja.

Ha a felhasználó már unja, hogy folyamatosan ki-be kell kapcsolgatnia a mikrofonját, a Krisp nevezetű alkalmazás letöltése eltörli a fennálló problémát. A Chrome-bővítményként működő applikáció

aktívan, és ami még fontosabb, hatásosan szűri a háttérzajt,

miközben a mikrofont csak akkor aktiválja, amikor a felhasználónak ténylegesen mondanivalója akad.

Időbeosztás nélkül nincs győzelem

Ha az otthoni feladatok a munkával keverednek, könnyen megkavarodhat az ember, és miközben kétségbeesetten próbálja meglovagolni a teendők egyre magasabbra törő hullámait, a lazítás könnyen a múlt homályába vész.

A feladatok beosztása okozta stressz enyhítésére a Pubnative online médium a Toggl-alkalmazást ajánlja. Az applikáció alapvetően a produktív munkát segíti elő: lehetővé teszi a feladatok nyomon követését, a naptár szinkronizálását a munkahelyi online meetingekkel, és

praktikus áttekintést nyújt az egyes feladatokra fordított időről.

A különböző feladatok az adott házimunkával is helyettesíthetők, de a felhasználó választhatja akár azt is, hogy az óránként javasolt optimális szünetben az otthoni teendőkre fordítja az idejét. A Toggl révén rendszerezhetők a tevékenységek, és nem mennek egymás rovására.

Ha a munkahelyi és az otthoni feladatok elvégeztettek, és még mindig marad energia egy kis tudásbővítésre, a nyelvtanuláshoz segítséget nyújt a Duolingo. Az alkalmazás úgy épül fel, mint egy játék: nehéz, lüktető, gyors tempójú, és az elért eredményeket jutalmakkal honorálja.

Az applikációval 35 különböző nyelvet lehet kipróbálni, köztük olyan kitalált dialektusokat, mint a Star Trekből ismert klingon vagy a Trónok harcában használt valyr. A Duolingóval a felhasználó az elszigetelődésből nyelvtudorként térhet vissza a hétköznapokba.

Több százféle kikapcsolódási lehetőség egy helyen

Ha a rendszerezéssel, munkával és tanulással már a teendők végére ért, ideje kikapcsolódni. Ahány ember, annyi szokás, az applikációk tárháza azonban mindenkinek megoldást nyújthat a lazításra.

Akik a testük megmozgatásával frissítik az elmét, rengeteg otthoni gyakorlatot tartalmazó alkalmazással bővíthetik a telefonjukat. Ezek közül a CNN

az Aaptiv, a Peloton és a Runkeeper applikációkat emelte ki.

Az Aaptiv gyakorlatilag egy zsebben tárolható személyi edző. Az alkalmazás teljesen hangalapú, így a felhasználónak nem kell edzés közben a telefon képernyőjét nézegetnie, elég az instrukciókra és a feladatokra koncentrálnia. Az app segít kiválasztani a megfelelő gyakorlatokat, ezért a kezdők számára is kiváló választás.

Ha a feladatok pontos elvégzéséhez valakinek vizuális bemutatókra van szüksége, akkor viszont a Peloton a megfelelő számára, melyben

a spinning mellett erőnléti, jóga és egyéb online videótréningek is elérhetők.

A Runkeeper az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb futóalkalmazássá nőtte ki magát. Az applikáció nyomon követi, méri és elmenti a megtett távokat, a fejlődés révén teljesíthető mérföldkövekkel pedig a kitartó felhasználó ajándék sportfelszerelésekhez is juthat.

Amennyiben a testedzéssel járó lihegésnél megnyugtatóbbnak találja a mély lélegzetvételeket, a Stop, Breathe & Think nevű meditációs applikáció lehet a segítségére.

Kezdésként a felhasználó kiértékeli a testi és lelki állapotát, melyhez igazítva az alkalmazás különböző feladatokat kínál, mint az irányított légzésgyakorlatok végrehajtása, rövid meditációk elvégzése vagy alkalmanként egy-két megnyugtató macskás videó-összeállítás megtekintése.

Online szórakozás kötetlenül

Ha már tényleg nem maradt más, csak a pihenés, a legtöbben a mostanában oly népszerű streamingszolgáltatókhoz fordulnak, hogy egy izgalmas filmmel vagy sorozattal menjenek le alfába. Magyarországon erre a célra a két piacvezető cég a Netflix és az HBO GO, melyeket nem kell külön bemutatni.

Ha azonban valaki inkább rövidebb videók révén választaná a felüdülést, a jelenlegi legnépszerűbb alkalmazás a TikTok. A platformot előszeretettel választják fiatalok, humoristák, mémgyártók, zenészek, és nagy előnye, hogy egy videó csupán 10–15 másodpercet vesz el a felhasználók életéből. A TikTok humoros tartalmaival enyhíthetők a bezártsággal jelentkező depresszív tünetek, hiszen a nevetés a legjobb gyógyír, még a koronavírus idején is.

A címlapfotó illusztráció.