Újabb teherszállítmányt küldött a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX

 

Újabb teherszállítmányt indított el sikeresen a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat pénteken; egyúttal ez volt az 50. próba, amelynek során az űrhajót felvivő rakétát úgy térítették vissza a Földre, hogy újra felhasználható legyen.

Az 1950 kilogramm tömegű felszerelést és árut szállító Dragon űrhajót egy Falcon rakéta emelte a magasba, amelynek első fokozata néhány perc múlva tervezetten visszahullott a Cape Canaveral-i űrközpont területére. A SpaceX most szállít huszadszor árut az ISS-re, 2012 óta eddig összesen több mint 45 ezer kilogramm tömegű terhet vitt oda, és csaknem ugyanennyit hozott vissza. A mostani Falcon rakéta és a Dragon űrhajó is újrahasznosított eszköz korábbi missziókból. Az űrhajó hétfőn ér az űrállomásra.

A SpaceX tavasszal már űrhajósokat is akar szállítani az ISS-re. A vállalat január közepén hajtotta végre ennek a vállalkozásnak az utolsó fontos tesztrepülését.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Boeinget és a SpaceX-et választotta ki arra, hogy űrjárművet fejlesszen ki amerikai űrhajósoknak a Nemzetközi Űrállomásra juttatásához az amerikai űrsiklóprogram 2011-es befejezése után.

Az ejtőernyők alkalmazása mindkét vállalat számára nagy műszaki kihívást jelentett és számos kérdést vetett fel a személyzet biztonságát és a repülések gyakoriságát illetően. Az ejtőernyők lassítják le az űrjárművet, amikor szuperszonikus sebességgel visszatér a Földre.

A címlapfotó illusztráció.