A tinédzserek védelmére készítettek okostelefont

 

Egy új, Japánban kifejlesztett „gyerekbarát” mobiltelefon nem menti az illetlen képeket és megakadályozza a felhasználókat a meztelen fotók készítésében. A készülék számos biztonsági szolgáltatást nyújt a szülőknek, akik ezáltal megvédhetik gyermeküket a külvilág veszélyeitől.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A Tone japán okostelefon-társaság által kifejlesztett e20 mesterséges intelligencia technológiát alkalmaz az illetlen képek felismerésére és blokkolására – írta a Daily Mail.

Az eszköz – amely egyelőre csak Japánban elérhető – beállítható arra is, hogy pixelezett fotókat tartalmazó riasztást küldjön szülőknek, ha a gyerek meztelen testéről próbál fényképet készíteni.

A telefont kifejezetten egy fiatalabb célközönségnek fejlesztették ki, különféle szülőbarát védelmi funkciókkal és alacsonyabb, körülbelül 180 fontos (73 ezer forint) kereskedelmi árral.

A kiskorúak védelmére készült

A társaság szerint az eszköz célja nem az, hogy felnőtteket megakadályozza abban, hogy képeket küldjenek egymásnak, hanem az, hogy megvédje a fiatalabb felhasználókat. A Tone hozzátette: egy olyan eszközt akart kifejleszteni, amely fokozott biztonságot nyújt azoknak a kiskorúaknak, akiket online csalók és pedofilok célozhatnak meg.

A „szigorú” kamera mellett az intelligens telefonvédelem funkcióval az eszköz számos egyéb biztonsági szolgáltatást nyújt a szülőknek, akik nyomon követhetik gyerekük helyzetét, megnézhetik a telefonról látogatott webhelyeket, és figyelmeztetést kérhetnek gyanús viselkedés esetén.

Az e20 mesterséges intelligenciát használ az alkalmazások, webhelyek, valamint a valós idejű közlekedési útvonalak megfigyelésére, és ha a felhasználó viselkedésében jelentős változások történnek, figyelmeztetheti a szülőket.

„Iskolabarát” telefon

A Tone arra is figyelt, hogy a telefon „iskolabarát” legyen, így bizonyos alkalmazásokat a helytől függően blokkolni lehet rajta. Például amikor a gyermek az iskolában van, a közösségi média applikációkhoz és játékokhoz nem férhet hozzá.

Annak ellenére, hogy fiatalabb közönséget céloz meg, 6,26 hüvelykes kijelzőjével, Android 9.0 rendszerével és háromlencsés kamerájával a készülék a nagyobb költségvetésű eszközökkel is felveszi a versenyt.

A címlapfotó illusztráció.