Szén-dioxid-elnyelőkké válnának a fából készült városi épületek

 

Szén-dioxid-elnyelőkké válnának a városi épületek, ha cement és acél helyett faanyagot használnának a megépítésükhöz – állapították meg a Potsdami Klímakutató Intézet szakemberei, akik szerint a változtatással kivédhetővé válnának a cement- és acélgyártás során felszabaduló üvegházhatású gázok.

A tanulmány szerint különböző forgatókönyvektől függően évente tízmillió tonna vagy akár csaknem 700 millió tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne megakadályozni.

A szakemberek megjegyezték, hogy bár globálisan nagyjából 11 ezer millió tonna szén-dioxid kerül a levegőbe évente, a faanyagra való átállás érezhetően hozzájárulna a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott klímastabilizációs célkitűzésekhez.

A kutatók először azt a forgatókönyvet vizsgálták, amelyben 2050-re az új épületek mindössze 0,5 százaléka épülne faanyag felhasználásával, majd megnézték, hogy miként változik a hatás, ha ez a szám egészen 50 százalékig emelkedik.

A tanulmány szerint ha az iparilag jelenleg fejletlenebb országok is átállnának a faalapú épületekre, akkor akár a 90 százalék is elképzelhetővé válna.

A városiasodás és a népességnövekedés nyomán óriási igény lesz új lakó- és kereskedelmi épületekre” – mondta Galina Churkina, a tanulmány vezető szerzője.

Az intézet szerint egy rétegelt falemez felhasználásával épült ötemeletes lakóház négyzetméterenként akár 180 kilogramm szén-dioxidot is képes elraktározni, ami háromszor több, mint amennyit a nagy mennyiségű szén-dioxid elnyelésére képes természetes erdők tudnak elraktározni a felszínen.

A kutatók szerint még ha az új épületek 90 százaléka faszerkezetű is lenne, az ilyen favárosokban mintegy harminc év alatt felhalmozódó szén-dioxid kevesebb mint egytizede lenne annak a  mennyiségnek, amennyit a világ erdőségei tudnak elraktározni a felszínen.

A faanyaghasználat jelentős növekedése esetén kulcsfontosságú lenne az erdők megóvása a nem fenntartható fakitermeléstől és egyéb fenyegetésektől” – húzta alá Christopher Reyer, a tanulmány társszerzője.

A címlapfotó illusztráció.