Antropológusok DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy a genetikai sokszínűség tehette naggyá Rómát.
Az ókori Róma városállamból vált hetvenmilliós birodalom központjává. Már alapításakor jelentős volt genetikai sokszínűsége a Közel-Keletről, Észak-Afrikából, Dél-Európából érkezett bevándorlóknak köszönhetően – írta egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.
A tudósok 127 ember DNS-ét vizsgálták meg
Jonathan Pritchard, a Stanford Egyetem szakértője, Alfredo Coppa, a római La Sapienza Egyetem munkatársa és Ron Pinhasi, a Bécsi Egyetem evolúciós antropológiai intézetének kutatója vezetésével a tudósok 127 ember DNS-ét vizsgálták meg, a leletek Rómában és Róma közelében lévő archaikus lelőhelyekről kerültek elő.
A feltárt és elemzett emberi örökítőanyag 12 ezer éves időintervallumot ölelt fel.
Ezek az emberek a mezolitikum földtörténeti korban vadászként és gyűjtögetőként éltek a területen, az újkőkorszakban (neolitikumban) földművesekként. A réz-, bronz- és vaskorban kereskedők és kézművesek voltak, míg a Római Köztársaság és a császárság idején katonák, politikusok és rabszolgák, a későókorban pedig polgárok. A középkorban és a koraújkorban jobbágyok és nemesek voltak.
Két nagy migrációs mozgást azonosítottak
A tudósok két nagy Rómába irányuló migrációs mozgást azonosítottak, valamint a későbbi kisebb változásokat a népességszerkezetben.
Egy hétezer évvel ezelőtt lezajlott bevándorlási hullám során földművesek érkeztek a mai Irán és Törökország területéről, és elnyomták az akkoriban Olaszországban letelepült vadászokat és gyűjtögetőket.
A következő bevándorlási hullám a bronzkorban következett be öt–háromezer éve. A technikai fejlődés eszközei, mint az állatok vontatta kocsik, az úthálózat és a vitorlás hajók minden eddiginél mobilisabbá tették az embereket, növekedett a kereskedelem és különböző földközi-tengeri népcsoportok közötti interakciók.
A vaskorszak végén, amikor megalapították Rómát, már olyan emberek éltek ott, akiknek elődei az ukrán sztyeppéről, a Közel-Keletről, Európa és Észak-Afrika egyéb részeiről érkeztek.
A teljes birodalomban mintegy 70 millióan éltek
A fiatal Róma lakosai a genetikai adatok alapján nagyon különböző származásúak voltak. Utódaik az olasz félsziget egyik városállamából világbirodalommá emelték Rómát: a birodalom a teljes földközi-tengeri térséget felölelte, három kontinensre – Európára, Ázsiára és Afrikára – terjedt ki.
A római köztársaság és császárság korában a metropolisz lakóinak száma több mint egymillió volt, a teljes birodalomban mintegy 70 millióan éltek. Akkoriban a legtöbb bevándorló a Földközi-tenger térségének keleti részéből érkezett az örök városba, kevesen a nyugati terültekről.
A későókorban és a birodalom bukása következtében Róma lakossága a harcok és járványok hatására kevesebb mint 100 ezer főre csökkent. A középkorban és a koraújkorban újabb bevándorlók érkeztek.
A kutatók eredményei szerint ezekben az időkben sok római közép- és kelet-európai felmenőkkel rendelkezett. Érkeztek ide longobárdok is a mai Magyarország területéről, szászok Angliából és vikingek Svédországból.
A címlapfotó illusztráció.