Száz éve hunyt el a „fizika egyik fejedelme”

 

Száz éve, 1919. április 8-án halt meg Budapesten báró Eötvös Loránd fizikus, a nevét viselő torziós inga feltalálója, Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme”.

Budán született 1848. július 27-én, apja báró Eötvös József író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. A pesti egyetem jogi karára 1865-ben iratkozott be, de közben Petzval Ottónál matematikát és fizikát tanult, s Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. A joggal 1867-ben felhagyott, s a Heidelbergi Egyetemen elkezdte természettudományos tanulmányait.

Báró Eötvös Loránd (1848-1919) fizikus, egyetemi tanár portréja. A felvétel készítésének pontos ideje ismeretlen (Fotó: MTI/Haár Ferenc)

Báró Eötvös Loránd  fizikus, egyetemi tanár portréja. A felvétel készítésének pontos ideje ismeretlen (Fotó: MTI/Haár Ferenc)

Vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre

Színjeles eredménnyel doktorált 1870-ben, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára volt, huszonöt évesen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1883-ban pedig rendes tagja lett. 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője, majd a Fizikai Intézet első igazgatója lett. A pesti egyetem rektora 1891–92-ben, és 1889–1905 között a MTA elnöke volt. Vallás- és közoktatási miniszterként 1894-95-ben

négyszáz új népiskolát hozott létre,

és nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget.

Az 1870-es és 1880-as években a kapillaritást vizsgálta. Kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek.

A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg torziós ingáját

Nevét a Föld gravitációs terének 1888-ban megkezdett vizsgálata tette világhírűvé. A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg világhírű torziós ingáját, mely Cavendish és Coulomb eszközeinek továbbfejlesztett és hasznosítható változata. A műszer voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett vízszintes mérlegkar, egyik végén egy rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal. A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik. A csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.

Első méréseit az egyetem épületében és pestszentlőrinci villájának kertjében végezte. A horizontális variométernek elnevezett műszert – későbbi nevén Eötvös-inga – a Magyar Tudományos Akadémián 1890 januárjában mutatta be, majd 1891-ben a Vas vármegyei, szabályos csonka kúp alakú Ság-hegyen próbálta ki találmányát. Kiszámította a hegy tömegét és annak gravitációs hatását, és műszerével ellenőrizte a számítást. A zavartalan környezet biztosítására

két télen a Balaton jegén folytatta méréseit,

ezúttal a tihanyi hegy hatását sikerült kimutatnia.

Ingaméréseiről és a mérésekből levezetett számításairól, azok értelmezéséről több alkalommal beszámolt mind az Akadémián, mind nemzetközi fórumokon. 1900-ban a párizsi fizikai kongresszuson is tartott előadást, és a párizsi világkiállításon is bemutatta az ingát, amely nagydíjat nyert. A legátfogóbb részletes ismertetésére a Nemzetközi Földmérési Szövetség Budapesten tartott kongresszusán került sor 1906-ban. E tanácskozáson hangzott el az a javaslat is, amelynek nyomán a magyar kormány támogatásával létrejött az Eötvösről elnevezett Geofizikai Intézet.

Az Eötvös-inga 20 évig a nyersanyagkutató fizika fő műszere volt

Módszerét föld alatti alakulatok: gyűrődések, felboltozódások, hegységrögök kimutatására használta. Az ingával az első sikeres olajkutató méréseket 1915-ben végezték a morvaországi Egbell (ma Gbely, Szlovákia) környékén , ezzel kezdődött a nyersanyagkutató fizika, amelynek fő műszere két évtizeden át Eötvös ingája volt.

Találmányát nem szabadalmaztatta: azt akarta, hogy

az emberiség közkincsévé váljon.

Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika kutatási területein az 1930-as évek közepéig, tehát csaknem két évtizeden át az Eötvös-féle torziós inga az olajkutatás versenytárs nélküli eszköze volt. A már életében róla elnevezett torziós ingát alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajterületek feltárásánál is.

Renner János professzor az eredeti Eötvös-ingával. Az Eötvös-ingát és legmodernebb utódját bemutatják a Brüsszeli Világkiállításon. (Fotó: MTI/Vigovszki Ferenc, 1957)

Renner János professzor az eredeti Eötvös-ingával. Az Eötvös-ingát és legmodernebb utódját Brüsszeli Világkiállításon mutatták be a
(Fotó: MTI/Vigovszki Ferenc, 1957)

Az eszköz tökéletesített változata lehetővé tette a gravitáció állandó pontosabb meghatározását is. Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel együtt 1908-ban 0,00000002 relatív pontossággal igazolta, hogy a gravitációs erő független a tömeg anyagi minőségétől. E tény később fontos szerepet játszott Einstein általános relativitáselméletében. Máig ez a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye, a méréssel Eötvösék elnyerték a Göttingeni Egyetem Benecke-díját.

Vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette,

és e méréseihez is műszereket szerkesztett. Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesség köréből című munkájával 1896-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát. Az Akadémia 1913-ban felterjesztette őt Nobel-díjra, idehaza Ferenc József-renddel, Franciaországban Becsületrenddel tüntették ki.

Megalapította az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot

Eötvös 1891-ben kezdeményezte a Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, melynek elnöke lett. 1895-ben a nehéz anyagi helyzetű, de tehetséges hallgatók felkarolására létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, amelynek első kurátora volt. Részt vett a turistamozgalomban, az 1888-ban alakult Magyar Kárpát Egyesület első elnöke lett, több alpesi csúcsot elsőként mászott meg.

(Fotó: MTI)

(Fotó: MTI)

A tehetség és a munka volt az a két mérce, amelynek alapján képet alkotott kortársairól. Emberi jellemvonásai közül kiemelkedő volt szerénysége, egyszerűsége, közvetlensége és jószívűsége. 1875-ben nősült meg, három leánygyermeke született. Hetvenéves korában, 1919-ben hunyt el Budapesten. Halálakor – Einstein szavaival – „a fizika egyik fejedelme szállt sírba”.

Halála után tanítványai továbbfejlesztették műszerét; a torziós mérleg utolsó széles körű alkalmazására 1956–58 között Kínában került sor. A gravitációs térerősség (ma már nem használt) egységét róla nevezték el, 1950 óta nevét viseli a budapesti tudományegyetem. Eötvös Lorándot a tudománytörténet a legjelentősebb fizikusok között tartja számon.