A spanyol sajtó szerint José Mourinho visszatérhet a Real Madrid kispadjára

| Szerző: hirado.hu
A Real Madrid elnöke azt szeretné, ha ismét José Mourinho lenne a spanyol királyi klub futballcsapatának vezetőedzője a COPE spanyol rádió szerint. Az eddigi trénert, Xabi Alonsót a királyi gárda padjáról.

A spanyol rádió forrása tudni véli, hogy

Florentino Pérez kész lépni is, hogy a portugál tréner visszatérjen a blancók kispadjára, amelyen egyszer – 2010 és 2013 között – már ült.

Mourinho jelenleg hazájában dolgozik, a lisszaboni Benfica vezetőedzőjeként. A COPE szerint ő az egyetlen a Real edzői közül, akivel Pérez elégedett volt az eddigi klubelnöksége alatt.

A királyiaknál e hét elején, az FC Barcelonával szemben elbukott spanyol Szuperkupa-döntő után jelentették be Xabi Alonso távozását a vezetőedzői posztról.

Helyére egyelőre az ugyancsak spanyol Álvaro Arbeloa került, akinek a bemutatkozása azonban nem sikerült: első mérkőzésén a Real Madrid 3-2-re kikapott a második vonalbeli Albacete csapatától a Király Kupa nyolcaddöntőjében, így máris búcsúzott a sorozattól. A spanyol bajnokságban a gárda 19 mérkőzés után 45 ponttal a második helyen áll, négy ponttal lemaradva a listavezető és címvédő Barcelona mögött.

A most 62 éves Mourinhóval annak idején a Real megnyerte a bajnokságot, a Király Kupát és a spanyol Szuperkupát. Tavaly szeptemberben a portugált menesztette a török Fenerbahce, mert a csapat nem jutott be a Bajnokok Ligájába. Ugyanebben a hónapban vette át a Benfica irányítását, amellyel jelenleg a portugál bajnokság harmadik helyén áll.

Kiemelt kép: José Mourinho, az AS Roma portugál vezetõedzõje gesztikulál a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntõjében játszott SS Lazio-AS Roma mérkõzésen a római Olimpiai Stadionban 2024. január 10-én. Az olasz labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló AS Roma 2024. január 16-án hivatalos honlapján közölte, hogy Mourionho azonnali hatállyal távozik a klub vezetõedzõi posztjáról. MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari.

Ajánljuk még