Szoboszlai Dominik: Ott akarok lenni a következő vb-n

| Szerző: hirado.hu
Továbbra is a világbajnokságra való kijutás az egyik legfontosabb célja Szoboszlai Dominiknak, a Liverpool magyar futballistájának – írja az MTI. Mint egy interjúban elmondta, szeretne részt venni a 2030-as világtornán, valamint a soron következő Európa-bajnokságon is.

A válogatott csapatkapitányával a Sky Sports készített hosszabb beszélgetést, amelyben elmondta:

sosem volt még annyira szomorú, mint az írekkel szemben az utolsó pillanatban elveszített vb-selejtező után.

„Ott akarok lenni a következő vb-n, tartozom ennyivel a hazámnak” – fogalmazott a 25 éves középpályás, utalva ezzel a 2030-as világtornára.

Szoboszlai Dominik megjegyezte azt is:

természetesen ott akar lenni a következő Európa-bajnokságon is, a Liverpoollal pedig a lehető legtöbb címet szeretné begyűjteni, legfőképpen a Bajnokok Ligáját akarja megnyerni.

Mint mondta,  jelentős a lemaradásuk, ezért nem gondolkozhatnak hosszabb időszakokban a bajnokságban, lépésről lépésre kell haladniuk, a következő feladat a listavezető Arsenal otthonában sorra kerülő csütörtök esti csúcsrangadó lesz. Hozzátette: hosszú még a szezon, s bár az Arsenalnak tetemes az előnye velük szemben, a londoniak az aktuális bajnokkal játszanak majd.

Az angol nyelvű interjút itt lehet visszahallgatni:

A Liverpool – amelynek Kerkez Milos és Pécsi Ármin is tagja – jelenleg a negyedik helyen áll a Premier League-ben, 20 forduló alatt 10 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség a mérlege. Szoboszlai – aki a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb kimutatása szerint 90,5 millió eurós piaci értékével a világ 37. legértékesebb futballistája – a PL mostani szezonjában két gólt és egy gólpasszt jegyzett, az egyik találatát éppen az Arsenal ellen szerezte, augusztus 31-én az ő parádés szabadrúgásával diadalmaskodott a Liverpool.

Kiemelt kép:  Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Fulham-Liverpool mérkőzésén Londonban 2026. január 4-én. MTI/EPA/David Cliff.

Ajánljuk még