A 28 éves magyar sportoló a több állomásból álló sorozat koppenhágai szuperdöntőjében vasárnap diadalmaskodott.
Horváth ezzel sporttörténelmet írt, ő lett ugyanis az első, aki megnyerte a nem hivatalos világbajnokságot, a CrossFit Gameset,
a világ legjobbjai számára kiírt meghívásos Rogue Rogue Invitational, illetve a nemrég életre hívott World Fitness Projectet is.
Ebben a sorozatban két amerikai állomás (Mesa és Indianapolis) után a férfi és a női mezőnyben is a 30-30 legjobb versenyző mérhette össze erejét a koppenhágai döntőben összesen 9 fitneszgyakorlatban.
„Nagyon pozitív napok vannak mögöttem” – idézte menedzsmentje Horváth Laurát a verseny után. „Szerintem nagyon jól versenyeztem, minden tőlem telhetőt megtettem. Bizonyos feladatok megmutatták, hogy van, amin még dolgoznom kell, de úgy érzem, magamhoz képest mindenből kihoztam a maximumot. Végig remek flow-ban voltam, jól éreztem magam.”
A funkcionális fitnesz – vagy éppen crossfit – főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból áll,
így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.
Kiemelt kép forrása: CrossIron közösségi oldala











