Az Index az FC Liverpoollal foglalkozó Anfield Watch értesülésére hivatkozva írta meg csütörtökön, hogy
a Premier League-ben címvédő együttes 15 millió euróért szerződtetheti Tóth Alexet, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott 20 esztendős középpályását.
A portál beszámolója szerint az „új Szoboszlai Dominiknak” is nevezett kilencszeres magyar válogatott játékos kapcsán az elmúlt időszakban megszaporodtak az átigazolási hírek, ami – mint fogalmaztak – érthető is, hiszen Tóth Alex a klubcsapatában és címeres mezben is bebizonyította, hogy megállja a helyét a nemzetközi porondon.
Az Index egybehangzó nemzetközi sajtóhírekre hivatkozva arról számolt be, hogy a német élvonalból több gárda is szívesen látná Tóth Alexet a keretében, sőt az olasz rekordbajnok Juventus nevét is bedobták már.
A Ferencváros a hírek szerint 15 millió euróért már hajlandó lenne megválni a válogatott középpályástól
– írták.
Az Index idézte az Anfield Watchot, akik úgy fogalmaztak, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban botladozó liverpooliak számára mindenképpen jól jönne a keret mélyítése ezen a poszton is, ez az összeg pedig rögvest zöld utat adna az átigazolásra.
A Mersey-parti csapatban jelenleg Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is alapembernek számít, Pécsi Ármin a jövő egyik lehetséges jelöltje a kapusposztra, az utánpótlásban pedig az angol korosztályos válogatottaknál számításba vett Farkas Erik révén is akad magyar játékos.
Bocsák Bence labdarúgó szakíró szavai szerint – akit szintén az Index idézett – „Tóth Alex technikás középpályás, aki nagy energiával és magas sebességi fokozaton játszik, támadás és védekezés során is kifejezetten jó a párharcok megnyerésében, hatékonyan tudja felhozni a labdát, jól cselez, sokoldalú, képes játszani a támadósor mögött irányítóként, tízes poszton, belső középpályásként, sőt visszavont irányítóként is, ezek mellett pedig jól és agresszívan támadja le az ellenfelet, és rendkívül gyorsan reagál az ellenfél térfelén történő labdavesztésekre”.
A szakíró a magyar válogatott játékos legnagyobb erősségeként azt említi, hogy
szenzációs helyzetteremtő, aki mindig arra törekszik, hogy előrefelé játssza a labdát, és gólhelyzetbe hozza a csapatát.
Szintén fontos, hogy a Ferencvárosban 54 tétmeccsen már 19 kanadai pontot termelő középpályás a pontrúgásoknál is nagyon hasznos, legyen szó lövésről vagy beadásról.
„A 20 évesen a magyar válogatottban is rendszeresen játszó Tóth Alex egyértelműen készen áll arra, hogy megtegye a következő lépést a karrierjében. Hogy ez a Juventus lenne? Számomra ez túl nagy ugrás lenne, inkább látnám a Bundesliga, a Serie A vagy a La Liga egy olyan csapatában, amely a 6–12. helyek között található. Véleményem szerint az ő képességeihez ezek a ligák és csapatok illenének leginkább jelenleg” – összegzett az Index cikke szerint Bocsák Bence.
Kapcsolódó tartalom
Tóth Alex eddig nem ismert szuperképességéről rántotta le a leplet a menedzsere
Drámai küzdelemben alulmaradt a magyar válogatott: nem leszünk ott a 2026-os labdarúgó-vb-n
Kiemelt kép: Tóth Alex labdarúgó a magyar válogatott mezében (Forrás: mlsz.hu/wikimedia.org)











