A Manchester United és az Everton csapatai között, az Old Traffordon rendezett találkozó 13. percében a hazaiak csapatkapitánya, Bruno Fernandes lőtt kapura a tizenhatoson kívülről, azonban lövése elkerülte a hálót. Normál esetben a játékosok ilyenkor felállnak a kirúgáshoz, és folytatódik a játék, azonban hétfő este Idrissa Gueye és Michael Keane felrúgta a „hagyományokat”.
Az esetről készült felvételeken látható, hogy a két játékost a kapus Jordan Pickford próbálta szétválasztani egymástól, de ekkor már késő volt. A játékvezető egyből piros lapot adott Gueyének.
A történtek után 16 perccel az Everton szerezte meg a vezetést Kiernan Dewsbury-Hall góljának köszönhetően. Több gól pedig nem született a meccsen, így nagy meglepetésre az Everton – a mérkőzés nagy részét emberhátrányban játszva – mind a három pontot elvitte az Old Traffordról.
A mérkőzés után az Everton menedzsere, David Moyes úgy fogalmazott, hogy kifejezetten „kedveli, amikor a játékosai képesek összekapni egymással”. Hozzátette:
„Azt akarom, hogy kemények legyenek. Nem akarom, hogy elfogadják, ha valaki nem teljesít elég jól. Ha győztes csapatot akarsz, akkor olyan játékosokra van szükséged, akik így viselkednek.”
A skót menedzser azt is elárulta, hogy Gueyét megtapsolta az öltöző, miután a játékos a társak elé állt és bocsánatot kért. „Elég nagy volt ahhoz, hogy felálljon és beismerje, hibát követett el. Elfogadtam, és mindannyian továbblépünk” – mondta.
Gueye később a közösségi médiában is bocsánatot kért. „Először is bocsánatot szeretnék kérni a csapattársamtól, Michael Keane-től. Teljes felelősséget vállalok a tettemért. Bocsánatot kérek csapattársaimtól, a stábtól, a szurkolóktól és a klubtól is. A történtek nem tükrözik azt, aki vagyok, és nem tükrözik azokat az értékeket, amelyekért kiállok. Az érzelmek eluralkodhatnak, de semmi sem igazolhatja az ilyen viselkedést. Gondoskodom róla, hogy ez soha többé ne forduljon elő” – írta.
Ritka, de nem egyedüli eset
Bár a Premier League-ben csak két hasonló jellegű piros lap volt ez idáig; számos alkalommal előfordult, hogy a csapattársak összetűzésbe kerültek egymással a pályán, de nem jutottak a kiállításig. A BBC Sport összegyűjtötte a csapattársak közötti néhány híresebb összetűzést a bajnokság történetében.
A Premier League talán legikonikusabb csapattársi verekedésében a Newcastle United két játékosa, Lee Bowyer és Kieron Dyer egymást ütlegelték döbbenetes jelenetek közepette 2005-ben. Mindkét játékost kiállították, majd Dyert három, Bowyert pedig hét mérkőzésre tiltották el.
A Stoke 1-0-ra vezetett 2008 decemberében a West Ham ellen, amikor Andy Griffin megcsúszott, így Carlton Cole egyenlített. Ezután elszabadultak az indulatok: a csatár Ricardo Fuller nekiesett csapatkapitányának, és arcon ütötte, amiért egyből kiállították.
Ami a kiállítás nélküli szituációkat illeti, 1993-ban a Liverpool kapusa, Bruce Grobbelaar nekiment Steve McManamannak egy rossz hazaadás után, és az arcánál fogva lökte meg őt.
Két évvel később a Blackburn két játékosa összebalhézott egy elrontott szituáció után, amely során Graeme Le Saux eltörte a kezét, amikor megütötte David Battyt.
Az Arsenal két csatára 2008-ban veszett össze a Tottenham elleni 5-1-es kupavereség során. Nicklas Bendtner felrepedt orral és véres mezben fejezte be a meccset az Emmanuel Adebayorral való összetűzésének köszönhetően.
A legfrissebb incidens Jack Robinson és Vinicius Souza között történt tavaly, amikor is a Sheffield United játékosai egymással összevesztek a Wolves elleni vereség alatt. A videóbíró (VAR) is megvizsgálta a jelenetet, de végül nem lett belőle piros lap.
Kiemelt kép forrása: X.com











