A tavaly, Párizsban, a 67 kilogrammosok mezőnyében olimpiai bajnoki címet szerző Viviana – aki két és fél hete a kínai „normál” világbajnokságon ezüstérmesként végzett –, a malabói vb-n kiemeltként indult, és három mérkőzést nyerve állhatott a dobogó tetejére.
Márton Viviana a második helyen kiemelt magyar erőnyerőként a negyeddöntőből indult, majd az elődöntőben a kínai Csen Hszi-mint, a fináléban pedig a semleges színekben szereplő, orosz származású Lilija Huzinát verte.
A női világbajnokságon indult magyar csapat harmadik tagja, a Kínában vb-ötödik hellyel a felnőtt mezőnybe berobbanó 17 éves Salim Kamilah ezúttal is ötödikként végzett a 46 kilogrammosok között – írta honlapján a hazai szövetség.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Márton Viviana olimpiai bajnok tekvondós a 2024-es párizsi nyári olimpiáról hazaérkezõ magyar csapat ünnepélyes fogadásán a Puskás Ferenc Stadion szoborparkjában 2024. augusztus 12-én. MTI/Máthé Zoltán.











