Szoboszlai: Úgy érzem, több volt ebben, mint az egy pont

| Szerző: hirado.hu
Szoboszlai Dominik szerint a világbajnoki selejtezősorozat első két meccsén, Írország és Portugália ellen több volt a magyar labdarúgó-válogatottban, mint az egyetlen megszerzett pont.

„Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl, és úgy érzem, több volt ebben, mint az egy pont. Ebben nekem is megvan a felelősségem, azonban az elejétől a végéig csapatként akartunk, küzdöttünk, és erre tudunk majd építeni a következő mérkőzéseken” – fogalmazott közösségi oldalán a nemzeti csapat kapitánya, utalva ezzel arra, hogy kedden este a portugálok elleni hazai összecsapás hajrájában egy rossz passzát lefülelve szerezték meg a vendégek a győztes gólt.

„Köszönjük az elképesztő szurkolást, októberben újra jövünk”

– tette hozzá a Liverpool klasszisa.

A két meccs után egy ponttal a csoport harmadik helyén álló magyarok legközelebb október 11-én a kvartettben második örményeket fogadják. A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.

Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik a Magyarország–Portugália labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában 2025. szeptember 9-én. Magyarország–Portugália 2-3 (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Ajánljuk még