A világbajnok középpályás a Premier League rajtja előtt a The Players’ Tribune-nek adott interjút, amelyben szóba került a magyar középpályás is. Mint elmondta, Szoboszlait befogadták a csapat dél-amerikai „csoportjába”, miután kiderült, hogy kifejezetten ízlik neki a tradicionális forró ital, a matétea.
„Ja, igen! Majdnem elfelejtettem. A dél-amerikai csoportban Szoboszlai Dominiket is örökbe fogadtuk. Nem beszél ugyan spanyolul, de odajön hozzánk, ott ül velünk, és megissza az összes matét. Ő a mi örökbe fogadott magyar testvérünk”
– mondta Mac Allister.
A játékos elmondása szerint bár több csapattársának is kínált már matét, egyedül Szoboszlai volt az, akinek valóban ízlett, sőt – azóta rendszeresen fogyasztja is azt.
A két középpályás egyébként egy napon debütált a Liverpoolban, két évvel ezelőtt.
Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa ünnepli csapattársaival Luis Diaz gólját (Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan)











