Az autóversenyzés ifjú megszállottjainak hirdetett pályázatot az M2 Gyerekcsatorna: a Telegázzal kampány több száz jelentkezője közül választották ki a 10 éves Tilinger Marcellt és a 13 éves Horváth Áront, akik a hazai televíziósában elsőként a közmédia gyerekcsatornáján kommentálhattak élőben Formula–1-es versenyt.
Marci és Áron nagy napját az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsorában követhették végig. Az adásban elárulták, a közvetítést megelőző napon aludni sem bírtak az izgatottságtól, a legnehezebb az volt, hogy kivárják, amíg elkezdhetik a feladatot. A július 6-án délután rendezett silverstone-i nagydíj futamát Nagy Dániel iránymutatásával közvetítette a pályázat két nyertese.
A kezdeti izgatottságból élőben már semmi sem érződött rajtuk, az M4 Sport kommentátora hangsúlyozta, hogy a két ifjú kommentátor milyen nyugodt volt, mennyire odafigyeltek a feladatra, még az is előfordult, hogy őt megelőzve figyeltek fel egy történésre a pályán. „Pályám egyik legkülönlegesebb élménye volt” – fogalmazott a rendhagyó nap kapcsán Nagy Dániel.
Marci és Áron kulisszák mögötti pillanatait megörökítő Hetedhét kaland adása újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép forrása: Facebook/M4Sport











