„A jelenlegi helyzetben arra az elhatározásra jutottam, hogy a legjobb döntés, ha lemondok a posztról, noha ez volt életem eddigi legnagyobb megtiszteltetése” – fogalmazott csütörtöki közleményében a szakember.
Az 52 éves tréner vasárnap úgy döntött, hogy Lewandowski helyett a jövőben Piotr Zielinski viseli a csapatkapitányi karszalagot, amire a Barcelona 36 éves támadója közölte:
amíg Probierz a szövetségi kapitány, nem lép pályára többet a lengyel válogatottban.
A csatár 2014 óta csapatkapitánya az együttesnek, ő az ország gólrekordere 85 találattal, és ugyancsak lengyel csúcsot jelentő 158 alkalommal öltötte magára a nemzeti csapat mezét – számol be róla az MTI.
A lengyelek három mérkőzésen szerzett hat pontjukkal jelenleg csoportjuk harmadik helyén állnak a világbajnoki selejtezősorozatban, kedden – Lewandowski nélkül – 2-1-re kikaptak a csoportelső finnek otthonában.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Michal Probierz, a lengyel válogatott szövetségi kapitányaként (Fotó: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski)











