Az ősi riválisok történetük során nyolcadik alkalommal találkoztak egymással a sorozat fináléjában, a Sevillában rendezett összecsapáson a 28. percben a Barcelona szerezte meg a vezetést, Lamine Yamal készített elő Pedrinek, aki 20 méterről bombagólt lőtt.
A Real Madrid a 70. percben egyenlített: Kylian Mbappé egy szóló után harcolt ki szabadrúgást, és hasonló helyről mint Pedri, ő is betalált. Hét perccel később fordított is a fővárosi gárda, Aurélien Tchouaméni egy szöglet után fejjel volt eredményes. A katalánok a 84. percben egalizáltak, Ferran Torres használta ki, hogy Thibaut Courtois, a Real kapusa rossz ütemben lépett ki.
A jelzett hatperces ráadás végén még voltak izgalmak, a Barcelona sokáig azt hitte, 11-eshez jutott, de a játékvezető a VAR-vizsgálat után végül nem adott büntetőt.
A hosszabbításban a 116. percben végül Jules Koundé döntött: a francia válogatott védő Luka Modric rossz passzát fülelte le az ellenfél 16-osánál, majd kilőtte a jobb alsót, lezárva ezzel az összecsapást.
Kapcsolódó tartalom
„Köszönet illeti a csapatot, mert hihetetlen teljesítményt nyújtott. Ez egy hatalmas és nagyszerű győzelem volt a kupadöntőben, ami önbizalmat ad nekünk a továbbiakra” – nyilatkozta Hans-Dieter Flick, a Barcelona vezetőedzője a találkozó után.
A trófea megszerzése azt jelenti, hogy a katalánoknak van esélyük megismételni a 2009-ben Josep Guardiola, 2015-ben pedig Luis Enrique irányításával elért triplázást, vagyis a hazai kupa, a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerését. „Egyszerűen tökéletes este volt, nagyon büszke vagyok. Lenyűgöző, amit csinálnak, ahogyan küzdenek, hiszen soha nem adják fel. Azt hiszem, mindenki büszke lehet a csapatra, a klub és a szurkolók is” – mondta a német edző.
Hozzátette,
mindig különleges érzés trófeát nyerni az El Clásicón, a Real Madrid ellen.
Flick felidézte: a szezon elején azt mondta, kollégáival együtt azért vannak a csapatnál, hogy jó hangulatot teremtsenek az öltözőben, mert meg akarta mutatni a játékosainak, hogy élvezhetik a futballt, és képesek a legmagasabb szinten játszani.
„Fantasztikus mentalitásuk van, elég, ha megnézzük, hogyan jöttek vissza a meccsbe. A pozitív gondolkodás képessége megfordíthatja a helyzetet” – fogalmazott Hans-Dieter Flick. A győztes gólt szerző Jules Koundé ebben a szezonban több időt töltött a pályán, mint bármelyik csapattársa. Flick elmondta: a francia hátvéd két-három madridi támadást is hatástalanított, majd a megfelelő pozícióban volt ahhoz, hogy a 116. percben betaláljon.
A második Barca-gólt szerző Ferran Torres úgy fogalmazott, ez jó alkalom volt arra, hogy a szurkolóiknak okot adjanak az ünneplésre. Mint mondta, nekik is ki kell élvezniük a sikert, túlzásba vinniük viszont nem szabad, hiszen néhány nap múlva jön a BL elődöntője. „Fizikailag rendkívül megterhelő mérkőzés volt, de megmutattuk, hogy nagyszerű csapat vagyunk, amely soha nem adja fel” – mondta Torres, aki tökéletesen helyettesítette a sérült Robert Lewandowskit.
Carlo Ancelotti madridi vezetőedző úgy értékelt: közel álltak a győzelemhez, majd nagyon későn kaptak egy furcsa gólt, a labdát beívelték a védelmük mögé, de a Barcelona ellen ez is megtörténhet. „A végéig próbálkoztunk, és majdnem sikerült. Kiegyenlített mérkőzés volt, nagyon jó második félidővel. Ellenfelünk az első felvonásban volt jobb, mi a másodikban” – vélekedett az olasz szakvezető.
Hozzátette, semmi rosszat nem mondhat a játékosairól, mert nagyon jól és keményen küzdöttek. „Nagyszerűen teljesítettünk, de a végén sokkoltak minket” – közölte.
Kiemelt kép: az FC Barcelona játékosai ünnepelnek az elhódított trófeával (Fotó: EPA/Raul Caro)