A Los Angeles-i olimpián is lesz ökölvívás

| Szerző: Juhári Andrea
A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás – számolt be az MTI.

Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntött csütörtökön a görögországi Costa Navarinóban zajló 144. kongresszusán.

A NOB-nak huzamos ideje ellenséges a viszonya a 2020 decembere óta az orosz Umar Kremljov által vezetett Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel (IBA), amelyet – mielőtt 2023 júniusában kizárta volna az olimpiai mozgalomból – megfosztott az olimpiai bokszversenyek szervezésétől. A szervezet saját hatáskörben bonyolította le mind a tokiói, mind a tavalyi, párizsi ötkarikás játékok boksztornáját, egyúttal kilátásba helyezve, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában már nem kap helyet a sportág.

Az előzetes műsorban nem is szerepelt,

és a sorsa kérdéses volt, miután 2023 őszén nem kapta meg a végrehajtó bizottság és a közgyűlés támogatását.

Fordulatot a sportág új nemzetközi szövetségének, a World Boxingnak (WB) a megalakulása hozott.

Az új szervezethez már csatlakozott a feltételként megszabott 75 tagszövetség – jelenleg 88 ez a szám -, köztük a magyar, a NOB pedig február végén előzetesen elismerte az új világszövetséget.

„A 2016 óta tartó bizonytalanság és a félelem, amely árnyékként vetült sportágunkra, egy pillanat alatt szertefoszlott” – mondta a hírre reagálva Kovács István, a magyar szövetség elnöke az nso.hu oldalon. Hozzátette, a döntés egyértelműen bizonyítja, hogy az olimpiai család elkötelezett az ökölvívás iránt.

„Számunkra, a World Boxing és a European Boxing tagjai számára ez egyben egy felelősségteljes pillanat is: soha többé nem szabad visszaélnünk azzal a kivételes lehetőséggel, hogy sportágunknak minden körülmények között helye van az olimpián. Mostantól a célunk nem csupán az, hogy őrizzük ezt a hagyományt, hanem hogy méltó módon képviseljük és tovább építsük az ökölvívás örökségét a világ legnagyobb sporteseményén!” – fogalmazott Kovács István.

Az ökölvívás 1904 óta része a modernkori játékok programjának – csak az 1912-es stockholmi olimpián nem rendezték meg a sportágat tiltó helyi törvények miatt.

Kiemelt kép: Hámori Anna Luca az ausztrál Marissa Williamson elleni küzdelemben, a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 1-jén. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

Ajánljuk még