Szombaton 9 órától lehet nevezni a Budapest Sport Iroda (BSI) és a Magyar Telekom közös eseményének új számára.
A jubileumi Vivicittá részeként elrajtoló verseny távja 10,5 kilométer lesz,
annyi, amennyit Szoboszlai Dominik hazai színekben játszott meccsein átlagosan futott tavaly. A résztvevők száma 300 főben limitált.
„Fontos számomra, hogy egy kicsit viszonozhassam az embereknek azt a támogatást, amit a mérkőzések során kapok tőlük.
Örülök, ha a teljesítményem inspirálóan hat másokra,
ahogy annak is, hogy most a Telekommal közösen arra motiválhatom az embereket, hogy sportoljanak, ezáltal tegyenek az egészségükért” – mondta hozzá Szoboszlai Dominik, a Liverpool sztárja a Magyar Telekom pénteki közleményében.
Az új futam április 13-án, vasárnap 13 órakor a 10 km-es futókkal együtt, de önálló távként rajtol.
Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik a zenicai Bilino Polje Stadionban 2024. október 13-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)