Olyan rossz minőségűek a párizsi olimpia és paralimpia érmei, hogy 220-at máris kicseréltetnének közülük

| Szerző: Bereznay István
A párizsi olimpiai és paralimpiai érmek gyártásáért felelős franciaországi pénzverdéhez legalább 220 kérelem érkezett be mostanáig a játékokon nyert érmek cseréjére – közölte a francia AFP hírügynökség. Az érmes sportolók közül ugyanis sokan arra panaszkodtak, hogy az érmeik minősége szemmel láthatóan romlott az utóbbi hónapokban.

A hírügynökség szerint az érintett pénzverde, a Monnaie de Paris közölte, hogy néhány érmet már ki is cseréltek, és a sportolók kérésére további érmeket is ki fognak cserélni.

Azt is közölték, hogy a cserélt érmék összetétele megegyezik az eredetiével, de a tartósság növelése érdekében védőlakkal vonják be őket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szintén közölte pár héttel ezelőtt, hogy a meghibásodott érméket szisztematikusan cserélni fogják (mint az AFP írta, a megfogalmazást illetően a francia pénzverde kicsit máshogy keretezi az ügyet, ugyanis ők nem hibás, hanem sérült medallionokról írnak a közleményükben).

Olyan, mintha „megjárta volna a háborút” – a sportolók is panaszkodtak

Az ügy előzménye, hogy néhány olimpikon a közösségi médiában osztott meg fotókat az érmeik állapotáról. Az elsők között volt Nyjah Huston bronzérmes amerikai gördeszkás, aki július végén szerezte meg az érmét, és már tíz nappal később, augusztusban panaszkodott a minőségére.

„Ezek az olimpiai érmek remekül néznek ki, amikor vadonatújak, de miután egy kicsit hagytam, hogy érintkezzen a némileg izzadt bőrömmel, majd a hétvégén megengedtem a barátaimnak, hogy viseljék, úgy fest, hogy nem olyan jó minőségűek, mint azt gondolnánk. Érdesnek tűnik, még az eleje is. Kezd egy kicsit lepattogzani”

– írta a gördeszkás, majd hozzátette azt is: az érméje úgy néz ki, mintha „megjárta volna a háborút”.

Yohann Ndoye Brouard francia úszó szintén a közösségi médiában tett közzé egy fotót, amelyen látható, hogy a 4×100 méteres olimpiai váltóversenyen szerzett bronzérme mindkét oldalán elég csúnyán megkopott. A sportoló egy bejegyzésben azzal viccelődött, hogy az érméje úgy néz ki, mintha nem 2024-ben, hanem 1924-ben kapta volna.

A 220 kicserélendő érem egyébként  – amennyiben valóban cserélni fogják az összeset, amelynél ezt eddig kérték  –

a párizsi olimpián és paralimpián kiosztott 5084 érem négy százalékát teszi ki.

Az érmeket a Chaumet francia luxus ékszer- és óramárka tervezte, és a francia pénzverde készítette el őket. Az egyedi kinézetük, kialakításuk annak is köszönhető, hogy a közepükön az eredeti Eiffel-toronyból megmaradt vasdarabokat helyeztek el – ez utóbbiakat a 20. századi felújítási munkálatok után helyezték el raktárakban, ahonnan az olimpia előtt előszedték őket.

Egy francia lap, a a La Lettre korábban azt is írta, hogy az érmék gyártásának folyamatán egyszer változtatni kellett, mert egy új előírások miatt betiltották az eredetileg használni kívánt védőlakk egyik összetevőjét, amely helyett más anyagot kellett keresni.

Kiemelt kép: A bronzérmes Femke Bol ünneplése a dobogón a női 400 méteres gátfutás éremátadó ünnepségén a Párizs 2024-es olimpiai játékok tizennegyedik napján a Stade de France stadionban, Franciaországban (Fotó: Andrzej Iwanczuk/NurPhoto via Getty Images)

Ajánljuk még