Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Utolsó perces gól után tömegverekedésbe torkollott Szoboszlaiék meccse

| Szerző: Kertész Ákos
Szoboszlai Dominik csapata, a listavezető Liverpool FC 2-2-es döntetlent játszott az Everton stadionjában az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szerdára halasztott mérkőzésén. Az utolsó, Goodison Parkban játszott derbin a 98. percben szerzett egyenlítő gól mellett a lefújást követően három piros lapot is láthattak a nézők.

Az eredetileg december 7-re kiírt összecsapást a Darragh nevű vihar miatt nem tudták lejátszani.

A kevés helyzetet hozó mérkőzés gyors gólváltással kezdődött: Beto 11. percben szerzett találatára öt perccel később Mac Allister válaszolt egy szép fejeléssel.

A magyar válogatott csapatkapitányának – aki végigjátszotta a meccset – a legnagyobb gólhelyzete az első félidő hosszabbításában adódott, de Jordan Pickford védeni tudott. A második félidő liverpooli mezőnyfölényt mutatott, azonban a helyzetek inkább a kékek előtt adódtak. A fordulatot Mohamed Salah gólja hozta, akinek a 73. percben szerzett, szezonbeli 22. bajnoki góljával a vendégek átvették a vezetést. Úgy tűnt, ezzel a Liverpool megnyeri a mérkőzést, ám a hivatalosan megítélt ötperces hosszabbítást túllépve, a 98. percben egy felívelt labdát követően James Tarkowski megszerezte a hazaiak egyenlítő gólját.

Az utolsó, Goodison Parkban rendezett derbi azonban nem csupán a drámai végjátékról, hanem a lefújás utáni kaotikus jelenetekről is emlékezetes marad. A hármas sípszó után az Everton játékosa, Abdoulaye Doucoure odament a vendégek tábora elé provokálni a szurkolókat, amit a liverpooli Curtis Jones nem hagyott szó nélkül és nekirohant a mali válogatott középpályásnak, amiből hamar tömegjelenet alakult ki.

A dulakodást követően Michael Oliver játékvezető kiállította mindkettőjüket, majd nem sokkal később a vörösök edzőjét, Arne Slotot is, egy feltételezhetően sértő megnyilvánulás miatt.

Egy mérkőzés utáni interjúban, a Liverpool csapatkapitánya, Virgil Van Dijk kifejezte nemtetszését a játékvezetést illetően. Véleménye szerint az utolsó gólnál úgy lökték meg csapattársát Ibrahima Konatét, amit a 90 perc alatt többször is lefújtak, a végjátékban azonban nem. Emellett úgy érzi, Michael Oliver nem tudta kontroll alatt tartani a mérkőzést, amit el is mondott neki, amikor kezet fogtak.

A Liverpool előnye 24 fordulót követően így azonos meccsszámmal hét pont a második Arsenal előtt. Ez volt a két csapat 122., egyben utolsó találkozója az Everton 1892-ben átadott otthonában, a Goodison Parkban, amely a szezon végén „búcsúzik”, mivel lebontják. Ezt követően az együttes átköltözik az 52 888 férőhelyes új Everton Stadiumba.

A Premier League 15. fordulójából elhalasztott mérkőzés eredménye: Everton–Liverpool FC 2-2.

Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool (j) és Norberto Beto, az Everton játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Everton–Liverpool mérkőzésén a liverpooli Goodison Park Stadionban 2025. február 12-én (Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan)

 

Ajánljuk még