Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

LeBron James reagált Luka Doncic érkezésére

| Szerző: Szmodics Dávid
A kezdeti meglepetés után elismerően beszélt a vasárnap a Los Angeles Lakershez cserélt Luka Doncicról LeBron James, az észak-amerikai liga (NBA) történetének a legeredményesebb kosarasa.

A tavaly döntős Dallas Mavericks vasárnap cserélte el szlovén sztárját a Lakersszel az olimpiai és világbajnok Anthony Davisért. A 2018-ban az NBA-be került, de még csak 25 éves Doncic karácsony óta harcképtelen vádlisérülés miatt, az Európa-bajnok és Euroliga-győztes klasszis kidőlése előtt 28 pontot átlagolt.

„Két napig nem hittem el a hírt, mert azt gondoltam, hogy valami internetes átverés. Aztán ma találkoztam Lukával, és láttam egy videót, amelyen AD dallasi mezben edz, és akkor felfogtam. Luka már egy ideje a kedvenc játékosom az NBA-ben. Mindig azon voltam, hogy inspiráljam a következő generációt, és ő is ebbe tartozik. Most pedig csapattársak lettünk. Szerintem sima lesz az átállás” – fejtette ki a 40 éves sztár, aki a rekordot jelentő 22. idényét tapossa.

Arra a kérdésre, hogy nem fogja-e elvinni előle Doncic a rivaldafényt, James csak annyit válaszolt: „Miért, mi a baj azzal?” A Lakers vezetőedzője, J.J. Redick utolsó idényében Doncic klubtársa volt Dallasban 2021-ben, így régi ismerőst üdvözölt Los Angelesben. „Barátság és tisztelet jellemzi a kapcsolatunkat, eljött a podcastomba is. Már nagyon várom a közös munkát” – tette hozzá.

Kiemelt kép: LeBron James (Fotó: EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még