Aktuális

Egész napos műsorfolyammal zárul a Jónak lenni jó! – Több mint 345 millió forint gyűlt össze a Tábitha Gyermekhospice Ház támogatására

Szoboszlai remek góllal és gólpasszal segítette a Liverpool győzelmét a Tottenham ellen

Szoboszlai Dominik egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá az éllovas Liverpool 6–3-as sikeréhez a Tottenham Hotspur vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A magyar válogatott csapatkapitány, aki végigjátszotta a találkozót, nagy kedvvel futballozott, a Vörösök legtöbb akciójából tevékenyen kivette a részét. Az első félidő hosszabbításában úgy volt eredményes, hogy az előre ívelt labdát ő csúsztatta Mohamed Szalahnak, aki aztán visszapasszolta neki, Szoboszlai pedig ziccerben a kapus lábai között passzolt a kapuba, ezzel 3–1-es vezetéshez juttatva a csapatát.

A második játékrészben 4–1-es előnynél hasonlóan önzetlenül szolgálta ki az egyiptomi csatárt, aki közelről nem is hibázott.

A 24 éves Szoboszlai, aki ezúttal támadóként kapott szerepet, további két liverpooli gólban is benne volt.

A Tottenham-Liverpool mérkőzés gólösszefoglalója (Szoboszlai találata 3:25-től látható)

A másodiknál egy bal oldali beadás után próbált kapura fejelni, de egy védőről felperdült a labda, amelyet aztán így az argentin válogatottal világbajnok Alexis Mac Allister fejelt a londoniak kapujába, a negyediknél pedig közeli lövését a gólvonalról tisztázta az egyik hazai védő, a kipattanót pedig Szalah továbbította a kapuba.

A szeptember 14-e, azaz 21 tétmérkőzés óta veretlen Liverpool az egész meccsen hatalmas fölényben volt, megérdemelten tett szert 5–1-es vezetésre,

s bár utána a londoniak 5–3-ra felzárkóztak, a hatodik vendéggól végleg lezárta az egyoldalú, de rendkívül élvezetes összecsapást.

Mohamed Szalah mellett a kolumbiai Luis Diaz is duplázott.

Az idegenben egyedüliként továbbra is veretlen Vörösök sikerükkel már négy ponttal vezetik a tabellát a Chelsea előtt, ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszottak közvetlen riválisuknál.

 

Premier League, 17. forduló:

Tottenham Hotspur–Liverpool FC 3–6 (1–3)

Korábban:

Everton–Chelsea 0–0

Fulham–Southampton 0–0

Leicester City–Wolverhampton Wanderers 0–3 (0–3)

Manchester United–Bournemouth 0–3 (0–1)

Pemier League tabella:

1. Liverpool 16 37-16  39 pont
2. Chelsea 17 37-19  35
3. Arsenal 17 34-16  33
4. Nottingham Forest 17 23-19  31
5. Bournemouth 17 27-21  28
6. Aston Villa 17 26-26  28
7. Manchester City 17 29-25  27

Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC támadója egy góllal és egy gólpasszal segítette csapata 6-3-as győzelmét a Tottenham Hotspur ellen az angol Premier League 17. fordulójában, 2024. december 22-én (kép forrása: LFC/X)

Ajánljuk még