Aktuális

Baleset miatt lezárták a 86-os főutat, két autó ütközött

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

Ruanda fővárosában, Kigaliban vette át pénteken este Max Verstappen a Forma-1-es világbajnoki trófeát. A gálán Michelisz Norbertet és Kiss Norbertet is díjazták.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) először tartotta Afrikában év végi gáláját.

A Red Bull 27 éves holland pilótája sorozatban negyedszer hódította el a vb-címet az autósport elitkategóriájában.

Az ezért járó díjat Paul Kagame ruandai elnöktől és a FIA-t irányító Mohammed ben Szulajemtől vette át.

Verstappen, aki a sorozat 1950 óta íródó történetében mindössze a hatodik olyan versenyző, aki legalább négy világbajnoki címet gyűjtött, beszédében úgy fogalmazott: büszke a szezonjára és az istálló minden munkatársára.

„Csodálatos. A négy bajnoki cím hihetetlen. Természetesen remélem, hogy ez még nem a vége és hosszabb távon is sikeresek leszünk”

– mondta Verstappen, aki a gálát megelőzően együtt dolgozott Kigaliban a ruandai autóklub által szervezett utánpótlás-nevelési programban résztvevő juniorkorú versenyzőkkel. Ez a közmunka volt a büntetése letöltése, amelyet káromkodásért kapott, miután a Szingapúri Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján nem odaillő nyelvezetet használt.

 

A konstruktőri világbajnoki címet idén – 26 év után először – a McLaren nyerte, véget vetve ezzel a Red Bull uralmának.

Az FIA honlapjának beszámolója szerint a díjátadón két magyar is megkapta a trófeáját:

Michelisz Norbertet a TCR World Tour bajnokaként, Kiss Norbertet pedig a kamionos Európa-bajnokság győzteseként részesítették elismerésben.

Kiemelt kép: Mohammed ben-Szulajem, az FIA elnöke és Max Verstappennel (Red Bull), mellettük Fernando Alonso (Aston Martin) valamint II. Albert monacói herceg és felesége, Charlene hercegné a pódiumon a Forma–1-es Monacói Nagydíj után (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)

Ajánljuk még