„Szeretném megköszönni azt a sok kedves üzenetet, biztatást, szeretetet, amit tőletek kaptam! Tudom, hogy sokan gondoltatok rám, és aggódtatok értem, küldtétek a gyógyító energiát, amiért nagyon hálás vagyok. Szerencsére végig jó kezekben voltam, minden segítséget megkaptam” – írta az Instagramon Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott asszisztensedzője szerdán.
A korábbi csapatkapitány köszönetet mondott a magyar és a holland orvosi stábnak, a két szövetségnek, illetve az amszterdami kórházban dolgozóknak. Emellett a német válogatottnak is megköszönte a támogatást és a jókívánságokat.
A Nationalelf szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann a magyar–német meccs után egy mezt adott Marco Rossinak, amin jobbulást kívántak Szalainak.

„Minden kedves érdeklődés nagyon jólesik, de a megértéseteket kérném, hogy a továbbiakban az egészségi állapotomról nem szeretnék nyilatkozni. Jól vagyok, és ez a jövőben is így lesz. Gratulálok a fiúknak és a stábnak a helytálláshoz és a tegnapi pontszerzéshez, nem volt könnyű, de tudom, hogy értem is küzdöttek. Nagyon köszönöm! Hálás vagyok a szurkolók támogatásáért, ismét bebizonyították, hogy Ti vagytok a Csapat 12., és egyben egyik legfontosabb láncszeme” – zárult Szalai bejegyzése.

Mint ismert hétvégi, Amszterdamban rendezett Hollandia–Magyarország mérkőzés közben a kispadon lett rosszul Szalai Ádám, akit a stadionból kellett kórházba szállítani.