Aktuális

Fotók! Felgyújtotta volt barátja autóját a debreceni nő, meglepte a pusztítás, amit okozott

Szalai rosszulléte miatt sokkos állapotba került a belga szövetségi kapitány

A belgák szövetségi kapitánya is jobbulást kívánt Szalai Ádámnak, a magyar válogatott pályaedzőjének, aki szombaton az Amszterdamban rendezett Nemzetek Ligája-mérkőzésen rosszul lett a kispadon.

„Tiszta szívvel a legjobbakat kívánom neki, mert egy remek srácról, egy nagyszerű emberről van szó. Személy szerint emiatt én egy kicsit sokkos állapotban voltam ma” – nyilatkozott vasárnap az M1 kérdésére az Izrael elleni, budapesti NL-összecsapást követően Domenico Tedesco, aki 2015 és 2017 között a Hoffenheim utánpótlásában dolgozott, amikor Szalai Ádám a német klub első csapatában játszott.

A meccset a belgák 1-0-ra elveszítették, de így is a harmadik helyen zárták csoportjukat, míg az izraeliek negyedikek lettek és kiestek.

A 86-szoros magyar válogatott csatár, aki nemrég csatlakozott Marco Rossi stábjához a nemzeti csapatnál, az amszterdami mérkőzés hatodik percében lett rosszul; azonnal megérkezett az orvosi segítség, majd mintegy negyedóra elteltével hordágyon vitték ki a játéktérről. A 36 éves Szalai Ádámot kórházba szállították, de végül már aznap éjszaka visszatért a csapat szállodájába.

Kiemelt kép: Szalai Ádám labdarúgó a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még