Fontos

Izrael felszólította dél-libanoni települések lakosait, hogy meneküljenek északra

Minden mérföld egy tapasztalás a Vendée Globe-ra készülő magyar vitorlázó szerint

Folyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat – mondta Weöres Szabolcs bő egy hónappal a Vendée Globe rajtja előtt. A magyar vitorlázó sikeresen teljesítette a földkörüli vitorlásverseny kvalifikációját.

„Minden mérföld egy új tapasztalás, sosem ugyanazok a szituációk” – nyilatkozott kedden az M1-en a magyar hajós a felkészülésről. Jelezte, hogy viszonylag újoncnak számít a szólóvitorlázásban, ezért fontos, hogy minél több órát töltsön a vízen. Kiemelte:

a legutóbbi verseny, a 48 órás Défi Azimut inkább a New Europe nevű vitorlás teszteléséről szólt, hogy kellőképpen felkészítsék a rajtra.

„Ez egy 2007-es technika, ezt kellett a mostani technikával ötvözve versenyképessé tenni” – mondta a hajóról. Hozzátette, már a vetélytársak is kezdenek figyelni rájuk, pedig „mi a kis csapatok között is a legkisebbek vagyunk”.

Weöres Szabolcs vitorlázó a 2023-as évről tartott kerekasztal-beszélgetésen Budapesten, az MVM székházában 2024. január 23-án. Az 50 éves magyar vitorlázó 2023-ban négy kvalifikációs viadalt is sikerrel teljesített és több ezer kilométert vitorlázott, miközben a világ legnehezebbnek tartott földkerülő versenyére, a Vendée Globe-ra készült (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Weöres Szabolcs közölte, mentálisan és fizikálisan is edz a megmérettetésre, és igyekszik már elengedni a rengeteg adminisztratív és logisztikai feladatot. Hangsúlyozta, a 60 lábas hajók nagyon „fizikálisak”, és külön készülni kell arra, hogy három hónapot egyedül lesz a vitorláson.

Weöres Szabolcs az őt mentorként segítő Fa Nándor nyomdokaiba lépve második magyarként indulhat a vitorlázás Everestjének is nevezett Vendée Globe-on,

a világ legnehezebbnek számító sportversenyén, amelyen a résztvevőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót.

A 10. Vendée Globe november 10-én rajtol a franciaországi Les Sables d’Olonne-ból.

Kiemelt kép: Weöres Szabolcs hajója, a New Europe az Atlanti-óceánt kelet-nyugati irányban átszelő Transat Jacques Vabre vitorlásversenyen 2023. szeptember 22-én (Forrás: Facebook/Weöres Szabolcs)

Ajánljuk még