Fontos

Szombat hajnalban is rekordmeleg volt a fővárosban

Losonczy Levente nyerte a túraautós Európa-kupa futamát Brnoban

Losonczy Levente rajt-cél győzelmet aratott a túraautós Európa-kupa (TCR Europe) vasárnap, a csehországi Brnóban rendezett fordulójának második futamán.

A 21 éves versenyző a szombati időmérő edzésen a 10. helyen zárt, ezzel a pole pozícióból rajtolhatott a vasárnap délelőtti második versenyen.

Az ALM Motorsport Honda Civicjét vezető magyar pilóta jól startolt, megtartotta a vezető helyet, majd az első körben a pályára hajtott a biztonsági autó a mezőny hátsó részében történt baleset miatt.

Az újraindításkor Losonczy az élen maradt, majd remek vezetéssel elsőként haladt át a célvonalon a 11. kör végén.

Losonczynak ez a második futamgyőzelme az Európa-kupában, amely a géposztály Európa-bajnoki sorozatának felel meg. A magyar versenyző májusban Zolderben nyert először versenyt, azt követően Salzburgban második, Spában harmadik volt.

A TCR Europe-sorozat szeptember utolsó hétvégéjén zárul Valenciában.

Kiemelt kép: Losonczy Levente az ALM Motorsport által felkészített Honda Civic TCR versenyautót vezeti a csehországi Brnóban, 2024. szeptember 6-án (forrás: Facebook/Losonczy Levente)

Ajánljuk még