A 36 éves csatár tavaly fejezte be pályafutását, utolsó gólját a mostani ellenfél otthonában rendezett Nemzetek Ligája-meccsen szerezte címeres mezben 2022-ben, az M4 Sport ennek apropóján készített exkluzív interjút a támadóval.
„Számomra mindig különlegesek voltak a németek elleni mérkőzések, hiszen tizenkét évet töltöttem el a Bundesligában, valamint a stuttgarti utánpótlásban” – mondta a 86-szoros válogatott csatár, aki a Lipcsében rendezett egygólos összecsapást egy szöglet utáni gyönyörű sarkazással döntötte el.
„A szögleteknél a karrierem során szinte mindig a rövidre kellett érkeznem, így volt ez a válogatottnál is, itt a beadás kicsit alacsonyabb lett, nekem pedig szerencsém volt, másképpen nem is lehetett volna beleérni”
– jegyezte meg Szalai Ádám, aki elmondta, sportolói pályafutásából leginkább a közönséggel való közös ünneplések hiányoznak neki, ugyanakkor most nyáron, a párizsi olimpián a „túloldalról” megtapasztalhatta ezt.
Kapcsolódó tartalom
A magyar válogatott szombaton Düsseldorfban a németek vendégeként lép pályára, s Szalai szerint nincs nagy jelentősége annak, hogy több sztárjátékos befejezte szerepelését a Nationalelfben (Thomas Müller, Manuel Neuer vagy éppen Ilkay Gündogan), a helyükre érkezőkre jó eséllyel hasonló karrier vár majd, elég csak Florian Wirtzre vagy Jamal Musialára gondolni.
Szalai Ádám a sorozattal kapcsolatban úgy fogalmazott, amíg nem létezett a Nemzetek Ligája, addig a barátságos mérkőzéseken nem tudtak olyan csapatokkal találkozni, mint a német, vagy a későbbi ellenfél holland válogatott.
Megjegyezte, ez a sorozat egy remek lehetőség, hiszen
ezeken a mérkőzéseken lehet megalapozni azt a teljesítményt, amely szükséges ahhoz, hogy a következő világbajnoki vagy Európa-bajnoki selejtezőkön egy olyan kész csapat induljon el, amely bravúrt okozva kijuthat egy világversenyre.
A magyarok szombaton 20.45-től Németország vendégeként Düsseldorfban kezdik a sorozatot, majd három nappal később Bosznia-Hercegovina együttesét fogadják a Puskás Arénában. Az M4 Sport mindkét összecsapást élőben közvetíti.
Kiemelt kép: Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)