A küldöttség tagjai összesen hat helyszínen lesznek érdekeltek. A kerekesszékes vívók ezúttal tőrben vetélkednek majd a Grand Palais-ben, Osváth Richárd (A) három éve, Tokióban ebben a fegyvernemben lett ezüstérmes. Rajta kívül Hajmási Évának, Krajnyák Zsuzsannának és Madarászné Mező Boglárkának lehet majd szurkolni.
A Dél-párizsi 4-es Arénában a férfi asztaliteniszezők MS11-es kategóriájának címvédője, a kétszeres paralimpiai bajnok Pálos Péter már éremért játszik, a negyeddöntőben az a francia Lucas Créange lesz az ellenfele, akit az előző játékokon legyőzött az elődöntőben. Amennyiben a magyar játékos bejut a négy közé, már biztosan dobogóra állhat. A másik magyar férfi pingpongos, a kerekesszékes Major Endre (MS1) szerdán már elődöntőt játszhat, ha kedden (ma) este továbbjut.
A kerékpározó Wermeser Zsombor (C5) két pályaversenye után első országúti számát teljesíti, az egyéni időfutamot, és ezen a versenynapon rendezik a küldöttség egyetlen erőemelőjének, a 2016-ban bronzérmes Tunkel Nándornak (49 kg) a versenyét is. A sportlövőknél Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula (SH1) a P4 50 m pisztoly vegyes számban lesz érdekelt Chateauroux-ban, a Versailles-i Kastélynál pedig bemutatkozik a díjlovagló Fonyódi Ildikó (Grade V). Utóbbi sportágban húsz év elteltével lesz ismét magyar induló a paralimpián.
A magyarok szerdai programja:
KERÉKPÁR (Clichy-sous-bois)
- Wermeser Zsombor (C5) országúti, egyéni időfutam 13.30
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
- Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula (SH1), P4 50 m pisztoly vegyes, alapverseny 9.30 (döntő 12.15)
LOVAGLÁS (Versailles-i Kastély)
- Fonyódi Ildikó (Grade V), PGP Test 12.55
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
MS11, egyes, negyeddöntő:
- Pálos Péter-Lucas Créange (francia) 17.00
MS1, egyes, elődöntő:
- Major Endre 19.00
ERŐEMELÉS (La Chapelle Aréna)
- Tunkel Nándor (49 kg) döntő 12.00
KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
- Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna (A, tőr) 16-os tábla (Krajnyák – Cou Hszü-feng /kínai/, Hajmási-ellenfél az 1. fordulóból) 11.10, negyeddöntő és vigaszág 13.00, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 21.25
- Osváth Richárd (A, tőr) 16-os tábla (-ellenfél az 1. fordulóból) 10.40, negyeddöntő és vigaszág 12.30, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 20.50
- Madarászné Mező Boglárka (B, tőr) 16-os tábla (-Szakura Anri /japán/)10.10, negyeddöntő és vigaszág 12.00, vigaszág 13.30, elődöntő és vigaszág 14.30, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 18.30, döntő 20.15