Aktuális

Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter

Dávid Krisztina éppen kiszorult a döntőből, Mező Boglárka visszalépett

A sportlövő Dávid Krisztina éppen csak kiszorulva a nyolcas döntőből kilencedik lett az SH1-es kategória P4 pisztoly vegyes számában a párizsi paralimpián, a kerekesszékes vívó, Madarászné Mező Boglárka pedig kézsérülése miatt visszalépett a tőr egyéni küzdelmeitől.

Dávid Krisztina – aki szombaton hetedikként zárt a P2 légpisztolyban – sokáig döntős helyen állt az alapversenyben, de végül egy riválisa megelőzte, így 533 körrel a kilencedik helyet szerezte meg. Az 50 méteres szám másik magyar indulója, Gurisatti Gyula a 23. lett 516 körrel.

A magyar sportlövők számára befejeződött a párizsi paralimpia, érmet ezúttal egyik sportoló sem szerzett.

A kerekesszékes vívók szerdán tőr egyéniben vetélkednek a Grand Palais-ben, s már a rajtnál megfogyatkozott a csapat, a súlyosabb sérültségi fokot jelző B kategóriában szereplő Madarászné Mező Boglárka ugyanis visszalépett. A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a sportolónak volt egy sérülése a kezén, illetve hüvelykujján, ami a keddi kard küzdelmek alatt némileg kiújult, és a szakmai vezetés az orvossal konzultálva úgy döntött, visszalépteti, hogy kipihenje magát a csütörtöki csapatversenyre.

Ami az A kategóriában érdekelt többi magyart illeti, a három éve ebben a fegyvernemben ezüstérmes Osváth Richárd, valamint a hozzá hasonlóan első kiemelt Hajmási Éva magabiztos győzelemmel kezdett, ezzel mindketten negyeddöntősök, Krajnyák Zsuzsanna viszont kikapott, így a bronzéremig tartó vigaszágra került. A kedden kardban ötödik Hajmási honfitársa legyőzőjével, a kínai Cou Hszü-fenggel vív majd a nyolc között.

Eredmények:

tőr, egyéni:

A kategória:

a 16 között.

férfiak:

  • Osváth Richárd (1.)-Kevin Damasceno (brazil, 17.) 15-2

nők:

  • Hajmási Éva (1.)-Clemence Delavoipiere (francia, 16.) 15-2
  • Cou Hszü-feng (kínai, 9.)-Krajnyák Zsuzsanna (8.) 15-8

Később:

ERŐEMELÉS (La Chapelle Aréna)

  • Tunkel Nándor (49 kg) döntő 12.00

KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)

  • Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna (A, tőr), negyeddöntő és vigaszág 13.00, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 21.25
  • Osváth Richárd (A, tőr) negyeddöntő 12.30, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 20.50

LOVAGLÁS (Versailles-i Kastély)

  • Fonyódi Ildikó (Grade V), PGP Test 12.55

KERÉKPÁR (Clichy-sous-bois)

  • Wermeser Zsombor (C5) országúti, egyéni időfutam 13.51

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)

MS11, egyes, negyeddöntő:

  • Pálos Péter-Lucas Créange (francia) 17.00

MS1, egyes, elődöntő:

  • Major Endre-Robert Davies (brit) 19.00

Kiemelt kép: A későbbi hetedik helyezett Dávid Krisztina a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok nõi 10 méteres légpisztoly lövészet SH1-es kategória döntõjében a chateauroux-i lõtéren 2024. augusztus 31-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még