A magyar versenyző vb-címvédőként indult ebben a számban, de előfutama után emlékeztetett rá, hogy májusban, amikor a vb-győzelmét aratta Kóbéban, az idény elején még senki nem volt igazán formában, ráadásul többen – köztük a világcsúcstartó brit Sophie Hahn – hiányzott abból a mezőnyből. Úgy vélekedett, hogy legjobb esetben harmadik lehet, ehhez azonban valószínűleg egyéni csúcs kell futnia.
A délelőtti előfutamában 12.63 másodperccel harmadik lett, összességében pedig a negyedik legjobb időt érte el. Az esti fináléban a Stade de France megtelt lelátói előtt a nyolcas pályán futott. Többen is jobban rajtoltak nála, de sikerült felzárkóznia, többek között megelőzte a hetes pályán mellette futó Hahnt.
Ugyanakkor középen két kolumbiai és egy görög sprinter volt a leggyorsabb: végül Karen Tatiana Palomeque Moreno győzött, aki 12 századot faragott a világrekordból. Ekler – aki fő számában, távolugrásban, illetve a 400 méteren később szerepel majd – 12.78 másodperccel lett ötödik. A TFSE 25 éves sportolója három éve, a tokiói paralimpián negyedik volt ebben a számban.
Kapcsolódó tartalom
„Sajnos a rajtom érzésre nem sikerült olyan jól. Majd vissza kell nézni, hogy volt, de nekem általában ez szokott gyengébb lenni” – mondta az M4 Sportnak a versenye után, hozzátéve, azt viszont sikerült megvalósítania, hogy menjen Sophie Hahnnal.
Meg is lepte, hogy ez sikerült neki, de az is, hogy mellette a másik oldalán az ausztrál Rhiannon Clarke is tartotta velük a lépést, sőt kicsit előrébb is volt, ami egy kicsit talán kizökkentette az utolsó harminc-negyven méteren a ritmusából. Ekler Luca úgy fogalmazott, hogy az egyik legnehezebb feladatán túl van, már alig várja a távolugrást, amihez magabiztosan tud odaállni.
Eredmények:
T38, női 100 m:
1. Karen Tatiana Palomeque Moreno (Kolumbia) 12.26 mp
2. Lida Maria Mantopulu (Görögország) 12.49
3. Darian Faisury Jimenez Sanchez (Kolumbia) 12.53
…5. EKLER LUCA 12.78
Kiemelt kép: Ekler Luca (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)