Legfrissebb

Döntős a Csizmadia, Kuli, Nádas, Tótka összetételű férfi kajak négyes

Döntős a Csizmadia, Kuli, Nádas, Tótka összetételű férfi kajak négyes

Jól felépített versenyzéssel második lett középfutamában, ezzel fináléba jutott a magyar férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar egység kedden másodikként ért célba az előfutamában, ezzel közvetlenül középfutamba került. Csütörtökön a kettőből a második futamban szerepelt és arra kellett csak ügyelnie, hogy egy ellenfelet legyőzzön, mivel az ötösből négy hajó továbblépett. A címvédő és világbajnok német mellett litván, új-zélandi és dán egység szerepelt még itt. A német hajóban ott ült Tom Liebscher-Lucz, a korábbi Európa-bajnok, Tokióban 200 méteren hatodik Lucz Dóra férje is.

A tavaly, Duisburgban vb-ezüstérmes magyar csapat, amely három éve szinte ugyanebben az összeállításban hetedik volt a tokiói játékokon – Kuli helyett Béke Kornél ült akkor a hajóban – a többi egységgel együtt jött el a rajtból. A németek gyorsan pár méteres előnyre tettek szert, a magyarok a második-harmadik helyen lapátoltak, féltávnál harmadikak voltak, de a második 250-en egyértelműen előrébb léptek, és másodikként értek célba.

A döntőt a csütörtöki versenynap zárásaként 13.50-kor rendezik.

Kiemelt kép: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor (b-j) férfi kajak négyesek. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még