– Hogy élte meg a szombati mérkőzést, mikor a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt, a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómákkal rendelkező Imane Helif algériai bokszolóval szállt ringbe tanítványa, Hámori Luca?
– Rengeteg volt az afrikai szurkoló, és amikor mindenki minket fújol egy ekkora stadionban, azt bizony elég nehéz kizárni. A felfokozott médiafigyelem is felemás hatásokkal járt, hiszen a hírekből állandóan áradt, hogy az ellenfél férfi, így az anyukája, a hozzátartozói, a szurkolók akarva akaratlanul is nagyon féltették Lucát: ezt a nyomást lehetetlen úgy kizárni, hogy ne okozzon tüskét az ember lelkében.
– Keményen küzdött a magyar lány.
– Le a kalappal Luca előtt, mert – igen vészterhes előzmények után – felülkerekedve a negatív hullámokon, igen komoly teljesítményt tett le az asztalra. Korábban sérüléseken, vírusos fertőzésen, fogászati műtéteken esett át, jó ideig lábadozott, mielőtt visszatért az edzésekre és a ringbe. Kérdőjelek is voltak ugyan bennem az embert próbáló előzmények okán, de titkon tudtam, hogy a pontszerző hely vagy valamilyen érem megszerzésének lehetősége benne van Luca olimpiai szereplésében, csak mindennek össze kell állnia.
Kapcsolódó tartalom
– És majdnem minden össze is állt az éremszerzéshez.
– Hát igen, az első két meccsét magabiztosan megnyerte. Általában akár győzünk, akár kikapunk, a versenyek értékelésénél mindig megnézem, mi van mögötte, a teljesítményt nézem, tehát ki lehet kapni csak nagyon jó teljesítménnyel.
– Az interneten kering egy felvétel arról a jelenetről, amikor Lucát biztatva azt mondta: „Legyen önbizalmad, ütni kell”!
– Megvágták azt a részt, így kiforgatva sokan úgy vélhetik, kegyetlen edző vagyok, ezért inkább már nem is követem a kommenteket.
Mondtam neki, amikor leült, hogy több akciót kell csinálni, támadni kell, úgy reagált, hogy ezt rosszul látjuk, mert ez egy férfi.
Látszott rajta, hogy picit már elengedte ezt az egészet, fel kellett rázni, vissza kellett rántani az életbe, ezért mondtam neki, hogy „igenis, menni kell és ütni kell, mert meg tudod csinálni.”
– Ezt követően még vehemensebben harcolt.
– Igen, de a laikusok, akik nincsenek ilyen helyzetekben, nem érthetik ezt. Lehet engem kövezni, amiért erélyesen küldtem vissza, de mikor, látjuk, hogy elmehet a hajó, így lehet visszahozni, visszarántani, felrázni a versenyzőt. Most valóban igen veszélyes volt az ellenfél, de úgy gondoltam, ha bátrabban elengedi a hátsó kezeket, több akciót csinál, akkor még jobban sül el ez a történet.
Hosszútávon jól jöhet, de a konkrét mérkőzés tekintetében a felfokozott médiafókusz, a felkavaró hírek tömkelege szerintem nem tettek jót a teljesítményének. Ettől több van benne, én tisztában vagyok vele, mit tud, és mi mindent érhet még el, de ezt neki is el kell hinni.
– Az olasz versenyző és egy spanyol edző is kiemelte nyilatkozataiban, hogy sokkal erősebbek az algériai bokszoló ütései, mint amit a női ökölvívók megszoktak. Ön is így látja?
– Igen, ezt mi is tapasztaltuk,
a szombati mérkőzésen is voltak elképesztő erejű ütések.
De le a kalappal Luca teljesítménye előtt, szerintem az eredményekre kell most fókuszálni, azt kell meglovagolni, a többit pedig el kell engedni. Hámori Luca történelmet írt azzal, hogy kijutott az olimpiára, és hála a Jóistennek tovább írta ezt a csodálatos történetet azzal, hogy magyar ökölvívóként meccseket nyert, pontszerző lett, ez fantasztikus!
– Hogy éli meg a tanítványa, hogy hősként ünneplik és igen rövid idő alatt ikonná vált?
– Ez felfoghatatlan egyelőre, de mindannyiunknak felemelő érzés volt látni például a kőszegi szurkolást.
– Milyen a személyisége Hámori Lucának?
– Céltudatos, keményfejű és olykor makacs is ez a lány, de ez hajtóerő, ez kell ahhoz, hogy elérje a céljait: amit elhatároz, azt véghez is viszi.
– Mióta dolgoznak együtt?
– Tizenhárom éve, Gombai János kollégámmal együtt vagyok az edzője, de velem dolgozott a legtöbbet.
– A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület készítette fel az olimpiára is?
– Igen. Komoly sikereket könyvelhetünk el. Felnőtt korosztályban még nem volt olyan sok évünk, de már korosztályos és felnőtt szinten is számos Eb és Vb éremnél járunk. Emellé jött még az olimpiai kvóta és az olimpiai ötödik hely. Még az edző karrierem elején ezt simán aláírtam volna, de vannak még álmaink, így nem állunk meg itt.
– Mit szól hozzá, hogy tanítványát pénzjutalmakkal is támogatja most a szakma?
– A világszövetség megadhatja az algériai versenyző ellen kiálló olasz bokszolónak és Lucának is azt a juttatást, amit az aranyérmesként kaphattak volna,
a hazai szövetségtől pedig a harmadik helyért járó juttatást kapja meg Luca.
Ezek a támogatások igen komoly elismerést tükröznek Luca teljesítményét illetően.
Kiemelt kép: Magyar Ökölvívó Szakszövetség közösségi oldala