Halász Bence éremért dobja a kalapácsot, Vas Blanka kerékpárral okozhat meglepetést vasárnap

A kalapácsvető Halász Bence éremért lép dobókörbe a párizsi olimpia kilencedik napján, vasárnap. A szombathelyi Dobó SE nehézatlétája a selejtezőből 76,90 méteres dobásával, hatodikként kvalifikálta magát a 12 résztvevős olimpiai döntőbe.

A Szombathelyen edző nehézatléta a pénteki selejtezőből 76,90 méteres dobásával hatodikként kvalifikálta magát a döntőbe, de saját bevallása szerint is dobogós helyezéssel szeretné meglepni saját magát, ugyanis éppen vasárnap ünnepli 27. születésnapját. A tavalyi, budapesti vb bronz- és az idei Eb ezüstérmese már most felülmúlta tokiói szereplését, mivel három éve a selejtezőben búcsúzott.

Rajta kívül vasárnap nem szerepel más egyértelműen éremesélyes magyar sportoló a francia fővárosban.

Ugyanakkor

Vas Blanka akár kellemes meglepetést is okozhat az országúti kerékpár női mezőnyversenyében.

Az SD Worx-Protime bringása hegyikerékpárban – három évvel ezelőtti 4. helye után – tizedik lett, de idén elsősorban az országúti viadalra összpontosított már csak azért is, mert a pálya saját bevallása szerint fekszik neki.

A 22 éves versenyző országúton U23-as világbajnok, a felnőtteknél pedig 2021-ben negyedik volt a vb-n, ami jól mutatja, hogy ha jó napja van, akkor képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is.

Magyar szempontból még a férfi kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzése tartogat izgalmakat, ugyanis

Chema Rodríguez csapata ki-ki mérkőzést játszik a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal.

A magyar együttes kizárólag akkor jut a legjobb nyolc közé, ha bravúrral felülmúlja az esélyesebb riválist.

A már biztosan negyeddöntős női vízilabdázók is utolsó csoportmeccsükön ugranak medencébe Ausztrália legjobbjai ellen,

míg Vadnai Jonatán és Érdi Mária újabb futamokkal folytatja szereplését és ILCA7, illetve ILCA6 hajóosztály marseille-i versenyeiben.

Előbbi jelenleg a nyolcadik, utóbbi a 25. helyen áll.

A medencés úszóversenyek utolsó napján 1500 méter gyorson Betlehem Dávid lesz érdekelt.

Kiemelt kép: Halász Bence kalapácsvető (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánljuk még