Aktuális

Hámori Luca: Most ő nyert, de lehet, hogy ez a jövőben másképp lesz

Gyulay Zsolt szerint Hámori Luca olyan hős, aki példakép lehet

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Hámori Luca, aki ötödik helyen zárt a női ökölvívók között a párizsi olimpián, egyike azoknak hősöknek, akik példaképei lehetnek a fiataloknak.

A kőszegiek sportolója – aki ír, majd ausztrál rivális legyőzésével jutott az éremszerzés kapujába – a boksztorna eddigi legnagyobb érdeklődést kiváltó mérkőzésén egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól.

A MOB elnöke a 66 kilogrammos negyeddöntő után az M4 Sport helyszíni stábjának mondta el álláspontját a női boksztornán kialakult helyzetről, valamint azt is elárulta, pénteken milyen állapotban volt a magyar sportoló.

„Lelkileg természetesen nem volt jó állapotban, de edzőjére, családjára, a magyar olimpiai családra tudott támaszkodni és azt gondolom, hogy fantasztikus összeszedte magát. Rettentően büszkék vagyunk rá! Az első magyar női ökölvívóként eljutott idáig, a sportteljesítményt kell nézni, valamint azt, hogy ilyen karakán módon kiállt és nagyon jó mérkőzést vívott. Ez volt a maximum, amit ki tudott hozni ebből. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a magyar olimpiai csapat ilyen tagokkal büszkélkedhet!”

– mondta Gyulay Zsolt, aki azt is kiemelte, hogy az elmúlt napokban a közvélemény mindennel foglalkozott, leszámítva a sportolók lelki világát, és a tanulságok levonása majd az olimpia utánra marad, ez pedig a sportdiplomácia munkája lesz.

A terembe belépve a magyarok azzal szembesültek, hogy a lelátókon ülő szurkolók nem feltétlen Hámori Lucáért szorítottak. Gyulay Zsolt szerint Milák Kristóf is hasonló helyzetben volt a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, ezzel utalva arra, hogy a nézők elsősorban a hazai színeket képviselő Léon Marchandot buzdították.

„A sportolóknak meg kell szokni és meg is szokták azt, hogy esetleg ellenséges vagy nem baráti közegben vannak. Ők százszázalékosan kikapcsolták ezeket a dolgokat. Itt kezdődik egy igazán nagy sportoló, amikor ezt meg tudja csinálni és csak a feladatára tud koncentrálni”

– mondta, és a magyarok szereplésével kapcsolatban hozzátette: „a közvéleménynek is tudomásul kell vennie, hogy az olimpiára való kijutás óriási eredmény. Most itt a bokszcsarnokban láttuk, hogy mivel kell szembenéznie egy sportolónak, nemcsak fizikálisan, hanem lelkileg is. Szerintem ezek a fiatalok hősök és méltán lehetnek példaképei az otthoniaknak és a fiataloknak!”

Kiemelt kép: Hámori Anna Luca a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntője után a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án. Hámori Luca az ötödik helyen végzett, miután egyhangú pontozással kikapott a Iman Heliftól. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánljuk még