Aktuális

Bombafenyegetés miatt felfüggesztették a légi járatok indítását a pozsonyi repülőtéren

Kiesett a cselgáncsozó Gercsák Szabina

A 70 kilogrammos Gercsák Szabina kikapott első mérkőzésén, így kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

Az Atomerőmű SE 28 éves versenyzője első olimpiai mérkőzésére készült, és a 32 közott a kétszeres kontinensbajnok ausztrál Aoife Coughlan várt rá, akitől mindkét eddigi találkozójukon kikapott.

A harmadik összecsapáson az Eb-bronzérmes magyar nem találta a fogást riválisán, és két perc elteltével már két intésnél tartott. Így jutottak el a hosszabbításig, amelyből 13 másodperc telt el, amikor Coughlan egy hátsó gánccsal földre vitte Gercsákot, és nyert.

A magyar dzsúdós így helyezetlenül zárt.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, erre is számítottam, mert az ausztrál lánynak olyan a testalkata, ami nem túl kedvező számomra. Alacsonyan van a súlypontja, ilyen versenyzők ellen mindig nehéz egy olyan magas lánynak, küzdeni, mint én vagyok.

Próbáltam azt a taktikát alkalmazni, amit az első összecsapásunkon, majdnem összejött” – nyilatkozott Gercsák Szabina.

Hozzátette, nem érezte magát a legjobb formában, de ez szerinte nem is kellett volna ahhoz, hogy nyerjen.

„Dobni kellett volna, mert neki az a taktikája, hogy folyamatosan megelőz. Ez most azon múlt, hogy ki kel fel jobban” – fogalmazott.

Kiemelt kép: Gercsák Szabina (kékben) az ausztrál Aoife Coughlan ellen küzd a 2024-es párizsi nyári olimpia női cselgáncstornája 70 kg-os súlycsoportjának selejtező körében a párizsi Mars-mező Arénában 2024. július 31-én. A magyar cselgáncsozó kikapott, így kiesett a versenyből (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még