Aktuális

Többeket megsebesítettek egy késelésben az angliai Southportban

Nincs szüksége műtétre az olimpiáról sérülés miatt lemaradt tornász Kovács Zsófiának

Nincs szüksége műtétre a női tornászok olimpiai pódiumedzésén ismét megsérült Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnoknak, aki részleges térdszalag-szakadás miatt maradt le az ötkarikás játékokról.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak elmondta: nem olyan nagy a dunaújvárosi sportoló sérülése, mint amire számítottak. Tudomásuk szerint húzódás és részleges szakadás a diagnózis.

„Ez mindenféleképpen jó, tehát jelenleg nem szükséges az operáció. Rehabilitációra és nyugodt felkészülésre van szüksége, és a következő ciklusban is itt a helye” – mondta Draskóczy.

Kiemelte, hogy az olimpia után össze kell szedniük és újjá kell építeniük a csapatot.

„Alulról nem jönnek fel fiatalok”, ezért a jelenlegi versenyzőkkel kell végigcsinálniuk a következő négyéves ciklust is.

A 24 éves tornásznak a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde a versenyt megelőző, csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően sérült meg.

A háromszoros Európa-bajnok péntek reggel MRI-vizsgálaton vett részt a francia fővárosban,

az eredmény ismeretében a magyar orvosi csapat úgy döntött, hogy Kovács térdfájdalmai miatt nem indulhat a vasárnapi selejtezőben. Székely Zója vette át a helyét, aki 13,433 ponttal 34. lett felemáskorláton.

A tornászoknál mindkét nem összetett döntőjében lesz magyar, mivel Czifra Bettina Lili és Mészáros Krisztofer is fináléba jutott, Bácskay Csenge pedig harmadik számú tartalék ugrásban.

Kiemelt kép: Kovács Zsófia tornász edzés közben (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még