A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben.
OSCAR PIASTRI IS A FORMULA 1 GRAND PRIX WINNER! 🇦🇺
HE’S DONE IT AT THE HUNGARORING 🏆#F1 #HungarianGP pic.twitter.com/foIq7krsNs
— Formula 1 (@F1) July 21, 2024
A harmadik helyen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt a Mercedesszel, neki ez a 200. dobogós helyezése a Forma-1-ben.
Piastri a hetedik versenyző a mostani idényben, aki legalább egy futamot meg tudott nyerni, az F1-ben pedig legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy hatnál több különböző pilóta aratott győzelmet, akkor nyolcan diadalmaskodtak legalább egy alkalommal.
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappennek (Red Bull) volt esélye a harmadik helyen zárni, de végül ötödikként ért célba Charles Leclerc, a Ferrrari monacói versenyzője mögött.
A rajt után az első kanyarba egymás mellett fordult be a pole pozícióból kezdő Norris, valamint Piastri és Verstappen, ebből a csatából pedig a belső íven forduló ausztrál versenyző jött ki a legjobban. Az első kör végén így Piastri állt az élen, mögötte sorrendben Verstappen és Norris száguldott, igaz, a holland címvédő az egyes kanyarban elhagyta a pályát és így jutott előnyhöz. A negyedik körben a csapat azt tanácsolta neki, hogy mielőtt még büntetést kap, engedje maga elé Norrist, a háromszoros vb-győztes pedig így is tett, de a rádión jelezte, hogy nem ért egyet a döntéssel.
A 10. körben Piastri előnye már több mint 2.7 másodperc volt Norris előtt, a britet pedig Verstappen követte két másodperc környéki lemaradással. A negyedik helyen Lewis Hamilton (Mercedes) száguldott, mögötte Leclerc, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) volt a sorrend.
A 15. körre a McLarennél meghatározták a stratégiát, legalábbis Norrisszal azt közölték a rádión, hogy koncentráljon Verstappenre, és ne arra, hogy Piastrit utolérje.
Az első kerékcserék sorát az élmezőnyből Hamilton kezdte meg, ő a 17. kör elején hajtott a boxba, ugyanennek a körnek a végén pedig Norris is friss abroncsokat kapott. A 19. kör kezdetén Piastri autójára is felkerültek az új gumik, Verstappen pedig csak a 21. körben járt a boxban.
A kerékcserék legnagyobb nyertese Hamilton lett, aki tulajdonképpen a boxkiállásának köszönhetően előzte meg Verstappent és jött fel harmadiknak. A brit sztár ráadásul egymás után többször is megfutotta a leggyorsabb kört, így közeledett az előtte száguldó Norrishoz, valamint a versenyt vezető Piastrihoz is. Az egyre inkább bemelegedő kemény gumikeverékeken aztán Verstappen gyorsulni kezdett, ahogyan a McLarenek is, s hamarosan az élen haladó Piastrié volt a leggyorsabb kör.
Verstappen a 34. körben utolérte Hamiltont, egyszer meg is próbálta megelőzni, de a manőver közben nem tudott befordulni a kanyarba, így a hétszeres vb-győztes brité maradt a harmadik pozíció. A holland címvédő ezután ismét arra panaszkodott a rádión, hogy nem tudja megfelelő tempóban bevenni a kanyarokat. Közben Piastri sokat veszített az előnyéből Norrisszal szemben, aki négyről másfél másodpercre dolgozta le a hátrányát.
A 41. körben Hamilton ismét a boxba hajtott kerékcserére, Norrist pedig a 45. körben hívta ki a McLaren. Piastrinak két körrel később kellett a csapat hívására kiállnia friss abroncsokért, s így átadta a vezetést Norrisnak, aki nagyjából három másodperces előnyre tett szert. A McLaren két kör múlva rádión tájékoztatta Norrist, hogy adja majd vissza a vezető helyet Piastrinak, miközben Verstappen az 50. körben letudta a második kerékcseréjét.
A hajrában az ötödik helyre csúszó Verstappen a csapattal vitázott rádión a szerinte elrontott stratégia miatt, közben a McLaren Norrist győzködte, hogy kímélje még jobban a gumikat, de a brit versenyző nem igazán volt hajlandó lassabban menni. A leintésig a Verstappen-Red Bull, valamint a Norris-McLaren vita szórakoztatta elsősorban a nézőket, végül a holland címvédő egy alkalommal túlságosan optimista manőverre szánta el magát Hamiltonnal szemben, melynek eredményeként a Red Bull bal hátsó kereke összeért a Mercedes jobb első abroncsával, s Verstappen ugratva elhagyta a pályát.
Közben Norris három körrel a vége előtt – a McLaren sokszori győzködésének engedve – a célegyenesben maga elé engedte Piastrit, a saját csapatával folyamatosan vitatkozó Verstappennek pedig meg kellett elégednie az ötödik hellyel.
A Magyar Nagydíj hétvégéjén összesen 310 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre. A vb a jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal Spa-Francorchamps-ban.
Kiemelt kép: A győztes Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője a dobogón a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 21-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)