Aktuális

Elhunyt Szatmári Liza színművész

A versenyzők többsége dedikálta a Hungaroring emlékfalat

Jelenlegi és korábbi versenyzők is dedikálták vasárnap azt az emlékfalat, amelyet a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroring paddockjában állítottak fel a szervezők.

A 15 órakor kezdődő futam előtt nagyjából két órával, többek között a pole pozícióból rajtoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája, valamint csapattársa, Oscar Piastri, illetve Charles Leclerc (Ferrari), Esteban Ocon és Pierre Gasly (mindkettő Alpine), Alexander Albon (Williams), Csou Kuan-jü (Sauber), Cunoda Juki és Daniel Ricciardo (mindkettő RB) is aláírta a falat, amelyen a Hungaroring 1986-os építésekor készült fényképek, valamint a létesítmény jelenlegi állapotát ábrázoló fotó látható. A felirat szerint a fallal az 1986 és 2024 közötti időszakról emlékeznek meg, a mogyoródi pálya ugyanis teljes felújításon esik át, jövőre már új paddock, új főépület és versenyirányítási központ, illetve új Super Gold lelátó fogadja majd a nézőket, csapatokat és versenyzőket.

A jelenlegi mezőny tagjai mellett korábbi F1-es pilóták, így többek között a német Ralf Schumacher, illetve hazai autóversenyzők, például az M4 Sport szakkomentátoraként jelen lévő, címvédő és ötszörös Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző Kiss Norbert is dedikálta a falat.

A paddock elején egyébként bő másfél órával a futam kezdete előtt szinte már egy gombostűt sem lehetett leejteni, a meghívott vendégek – köztük a világhírű spanyol tenor Placido Domingo – mellett a televíziós stábok is gőzerővel dolgoztak. A versenyzők mindeközben a pilótaparádé nyitott kamionján járták körbe a pályát, visszatérésükkor pedig cigányzenészek kísérték a paddockban néptáncoló fellépőket.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj 15 órakor rajtol a Hungaroringen.

Kiemelt kép: Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője aláírásával látja el a lebontásra kerülő versenypálya-főépület emlékfalát a Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 21-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánljuk még