Megrázó

Nyomozás indult a szolnoki kalandparkban megrúgott kisfiú ügyében

Rajtol az 56. Kékszalag Nagydíj, címvédésre készül a Fifty-Fifty

Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára – mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a versenyt megelőző szerdai sajtótájékoztatón, a balatonfüredi Kékszalag Portban. Józsa Márton, a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elmondta: továbbfejlesztették a magyar gyártmányú Pauger Carbon árbóccal felszerelt katamaránt, hogy gyengébb szélben is meg tudják nehezíteni a riválisok dolgát.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár.

A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Holczhauser András jelezte: már kilencvenéves múltra tekint vissza a Kékszalag, hiszen 1934-ben rendezték meg a versenyt először.

A Team Kaáli hajóját az előző két évben kormányzó Virág Flóra anyai örömök elé néz, ezért Sallai Gábor veszi át a kormányosi feladatokat D35-ös katamaránon a Kékszalagtól kezdve (Fotó: Szántó Áron/Team Kaáli Facebook)

A főtitkár tájékoztatása szerint a sajtótájékoztató idejéig mintegy 440 hajó regisztrált, a csütörtöki rajtra 550 körüli indulóval és mintegy 2800 versenyzővel terveznek. Közölte: a verseny hagyományosan csütörtökön 9 órakor rajtol Balatonfüredről, a megkerülendő bóják is a megszokott helyeken – Balatonkenese, Siófok, Keszthely, Balatonfüred – lesznek.

Holczhauser András a parti programokról szólva elmondta, hogy csütörtök délutántól várják a befutókat a balatonfüredi mólón.

Péntek délután hagyományosan megrendezik Audi Speed Challenge gyorsasági versenyt is a tó Balatonfüred előtti szakaszán, a Kékszalag díjkiosztóját és az utcabált szombaton 18 órától a balatonfüredi Gyógy téren rendezik.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere a Kékszalagot az egyik legnagyobb közösségi eseménynek nevezte a város életében, amely meghatározza a mindennapokat. A polgármester reményét fejezte ki, hogy csütörtökön jó szélben indul el a mezőny.

A Raiffeisen Bank már hatodik alkalommal támogatja a versenyt – mondta el Zolnai György vezérigazgató, aki az innováció fontosságára hívta fel a figyelmet. Az Audi a regatta egyik legrégibb támogatójaként és mobilitási partnerként lesz jelen idén is a Kékszalagon.

Fegyver Csaba, a Magyar Telekom stratégiai projektekért felelős vezetője felidézte: tavaly több mint 65 ezer ember látta közvetítésüket a streaming felületeken, és idén szeretnék ezt felülmúlni. A mesterséges intelligencia segítségével minden versenyző, aki sikeresen teljesíti a versenyt, láthatja majd a róla készült felvételeket és nyomkövető rendszerükkel a versenyen befutott útvonalukat is megtekinthetik a hajózók.

A versenyzők közül Virág Flóra, a Team Kaáli kormányosa felidézte 2023-as versenyük pillanatait, majd bejelentette:

idén nem indul a Kékszalagon, mert anyai örömök elé néz, ikreket vár. Mint mondta, hiányozni fog neki a csapat, de a partról szurkol majd nekik.

Józsa Márton, a címvédő és időrekorder MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa a gyengébb szélviszonyok közt kiegyensúlyozott versenyt vár. Igyekeznek majd a maximumot kihozni a hajóból – ezt szolgálják fejlesztéseik, amelyekkel az árbócok és a komplett rig cseréjével a hajó gyengeszeles tulajdonságait javították.

A 13-szoros Kékszalag-győztes, ötszörös világbajnok Litkey Farkas kiemelte: az Európa- és világbajnoki sorozatterhelés miatt kicsit más csapattal versenyez a Process Solutions hajóval. Úgy fogalmazott: a tudás és a stratégia akkor értékelődik fel, ha lassú (gyengeszeles) verseny van.

A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette

Fifty-Fifty tartja saját, korábbi eredményét tavaly megdöntve 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel.

Eddig a legtöbbször, 13-szor pedig Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

Kiemelt kép: A balatoni Kékszalag Nagydíj címvédője, a Raiffeisen Fifty-Fifty katamarán (Forrás: Facebook/Fifty-Fifty)

Ajánljuk még